2019.10.22, 15:13
Ingyenes látásvizsgálattal és autó-gyorsellenőrzéssel újraindult a „Látni és látszani”

Minden ősszel jelentkezik az ORFK-OBB "Látni és látszani" kampánya, amely az autóvezetők és a járműveik téli felkészítésére hívja fel a figyelmet. Idén új résztvevő is csatlakozott a kampányhoz.

A „Látni és látszani” közlekedésbiztonsági kampány nem csupán arról híres, hogy ingyenes látásvizsgálatot és a jármű átvizsgálását ajánlja fel, hanem arról is, hogy a kampányindító nappal, most október 22-től a rendőrség a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyokra tekintettel a járművek kivilágítására az év hátralévő részében kiemelt figyelmet szentel. Sőt, idén a kerékpárosok és a gyalogosok is számíthatnak rendőri figyelmeztetésre, ha nem alkalmazzák a biztonságukért alkotott szabályokat – például láthatósági mellény viselése.

Idén két új résztvevővel bővült a kampány: az OMV és a Continental is csatlakozott a kezdeményezéshez. A Continental szeretné felhívni a figyelmet a szezonnak megfelelő gumiabroncsok használatára és azok állapotának fontosságára (évjárat, profilmélység, abroncsnyomás). Az  OMV a december 15-éig tartó kampány ideje alatt minden megyében és a fővárosban hetente két alkalommal, 2-2 óra időtartamban biztosít helyet a töltőállomásain a szakembereknek a segítségnyújtásra.

Latni Latszani 2019 4
A kampány-nyitó sajtótájékoztató a szentenderei ÖMV kúton

Az ORFK-OBB kéri a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőségekkel, vagyis vizsgáltassák át az autójuk világító és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsát, valamint ellenőriztessék a látásukat, mindezt térítésmentesen. A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetők részére a kampányhoz csatlakozott szervizek külön a kampányra készített igazoló lapot adnak át, amely igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. A csatlakozott optikusoknál ingyenes látásellenőrzésre van lehetőség, ahol szintén igazoló lapot kapnak a megjelentek. Az ingyenes és kedvezményes szolgáltatásokról az adott szervizben lehet tájékoztatást kérni. Egy célirányos honlapot is üzemeltetünk (www.latnieslatszani.hu), ezen megtalálhatók az egyes szervizek, optikusok, illetve egy szerviz- és optikakereső szolgáltatás is segíti az érdeklődőket.

Latni Latszani 2019 3
Folyadékszintellenőrzések a benzinkúton

A gépjárműátvizsgáláson kapott igazoló lapot érdemes az autóban tartani, mert egy közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek átadhatő. Ugyan egy szabályszegés elkövetése esetén a jogkövetkezmények alól nem mentesíthet az igazolás, de esetlegesen a szankció alkalmazása során a hatósági mérlegelés alapja lehet.

A kampány időszerűségét jelzi az elmúlt egy hónapban tapasztalt magas halálos baleseti szám, amelyeknek a bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezették a járműveiket. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége a járművük őszi-téli felkészítése, valamint a saját szemük épségének, a látásuk megfelelőségének biztosítása.

Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, amelynek keretében fontos a futómű, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer ellenőrzése, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő használata. Javasolt, hogy nagyobb követési távolságot tartva a szokásosnál lassabban vezessünk, illetve elsősorban a kezdő járművezetőknek és azoknak, akik a tavaszi, nyári hónapokban tanultak vezetni, érdemes gyakorolni egy kicsit forgalommentes úton vagy vezetéstechnikai pályákon.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.