2019.10.10, 20:00
Javul a mérleg, vagy csak szerencse? Kevesebb füstölő autót mértek

Az előírásoknak a tavalyinál 7 százalékkal több gépjármű felelt meg az idei, szeptember 23. és 27. között tartott közúti közlekedési környezetvédelmi akció ellenőrzéseinél. Az előző évek növekvő kibocsátásának trendje idén megfordult.

Az ötnapos akciót az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) szervezte az ITM támogatásával. Az elmúlt évekhez hasonlóan négy magyar városban naponta változó helyszínen mérték a gépjárművek károsanyag-kibocsátását. Az akció során 517 gépjárművet ellenőriztek: a 282 személygépjármű 65 százaléka benzinüzemű volt, azok 90 százaléka felelt meg a vizsgálatokon. A dízel üzemű személy- és haszongépjárművek összességében 98 százalékban teljesítették a tesztet.
A különböző városok eredményeit összevetve kiderült, hogy Debrecenben a legalacsonyabb a gépjárművek megfeleltségi szintje, amely azzal hozható összefüggésbe, hogy ott a legmagasabb a gépjárművek átlagéletkora is. Az akció célja a közúti károsanyag-kibocsátás csökkentése, a levegőminőség javítása, ezen felül a kezdeményezés többek között lehetővé teszi a járművek környezetvédelmi állapotának felmérését, az állapot változásának folyamatos követését és az eredmények összehasonlító értékelését. Az előző évek növekvő kibocsátásának trendje idén megfordult.
Magyarország szeptember 17. és 19. között részt vett a 14 európai ország közlekedési hatóságait tömörítő Euro Control Ride (ECR) együttműködés ellenőrzésében is. A háromnapos akcióban több mint 1300 járművet, ebből 1115 tehergépkocsit és 220 autóbuszt vizsgáltak a magyar közutakon. Szabályszegést 128 teherautónál és 27 busznál találtak, 8 teherautót tiltottak ki átmenetileg a forgalomból, és 13 nem teljesítette a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályokat.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14