Egymást követik a szeles napok, az erős szél az autózókra is veszélyt jelent.
A viharos erejű szél a közlekedőkre is veszélyt jelent. Az autókat, teherautókat, a felépítményük és karosszériájuk jellegétől függően kitérítheti a váratlan erős széllökés a nyomvonalukról, amely főképp a kétirányú forgalmú utakon jelent veszélyt a frontális ütközés lehetősége miatt. Erős széllökés esetén a vezetők ellenkormányzással kerülhetik el a veszélyhelyzetet.
Szélben érdemes a haladási sebességet is csökkenteni, mert a szél “alákaphat” az autóknak, ami borulásos balesetet okozhat. Ennek a fizikai magyarázata, hogy nagy sebességnél a legtöbb karosszériaforma felhajtóerőt termel (hasonlóképpen a repülőgépek szárnyaihoz, csak nem olyan nagy mértékben). Emiatt csökken a tapadás (ezért szerelnek a versenyautókra leszorítóerőt termelő áramlásterelőket, “szárnyakat”), és a szél ereje elérheti azt a mértéket, hogy veszélyes tapadásvesztést okoz.
A gyorsan haladó járművet az oldalszél is könnyebben téríti el haladási irányától. Lassabb tempó esetén kisebb a termelődő felhajtóerő, tehát jobb a tapadás, a jármű nagyobb erejű szélnyomást is kibír miközben biztonságosan kezelhető marad. Szeles időben a vezetőknek figyelniük kell a szélárnyékos helyekről való kihajtás esetén őket érő váratlan oldalszélre. A szélárnyékot okozhat terepjellemző (domb, hegy), műtárgy (épület, híd, alagút), vagy másik jármű (nagy felületű, méretű teherautó, kamion).
Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás
A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Vonóhorog felszerelése
Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Defekt után mankókerék
A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Mire figyeljünk zivatarban vezetve?
Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.