2019.09.19, 15:28
Újabb tárgyalás, újabb fejlemény a Dózsa György úti tragikus baleset kapcsán

Magát filmezte a mobiltelefonjával M. Richárd a Dózsa György úti halálos baleset okozásakor - erről számolt be az M1 aktuális csatorna. A készített videót a tárgyaláson az ügyész bemutatta.

A hirado.hu-n tudósítása szerint új bizonyítékot mutatott be az ügy tárgyalásán az ügyész: egy még nem publikált videofelvételt vitt magával, amelyet a bíróság a tárgyaláson levetített. A felvételen az látszik, hogy M. Richárd vádlott a mobiltelefonjával magát filmezi a baleset előtti másodpercekben, miközben luxusautójával óránkénti 140 kilométeres sebességgel száguld. A 10 perces felvétel 25. másodpercében történik az ütközés, az azt következő részt a bíró kegyeleti okokból már nem játszotta le.
Szabó Eszter sértetti jogi képviselő a tárgyaláson azt mondta: a vádlott teljes nyugodtsággal,  nagy sebességgel vezette a gépjárművét, mindvégig lényegében nyugodt magatartást tanúsított, és arra koncentrált, hogy a “szelfin jó megjelenést nyújtson”. A bíró felolvasta a vádlott pszichológiai vizsgálatáról készült szakértői jelentés főbb megállapításait is. Ezekből kiderül, hogy M. Richárd súlyos személyiségzavarban szenved.
Az igazságügyi pszichológus szakértő kizárta, hogy M. Richárd elmebeteg lenne. Emlékeztetett ugyanakkor arra a szakértő, hogy közlekedési büntetőpontjai miatt a férfinak korábban utánképzésre kellett mennie, ez azonban nem hozott eredményt – olvasható a hirado.hu-n. A vád szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú, Mercedes típusú gépkocsival óránkénti 135-140 kilométeres sebességgel haladt a budapesti Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval. Utóbbi autó egyik utasa a helyszínen, egy másik még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője – a per harmadrendű vádlottja – pedig életveszélyesen megsérült. Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is. Az ügyben három ember ellen indult büntetőper halálos közúti baleset gondatlan okozása és egyéb bűncselekmények miatt.

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

...
2024.05.04. 06:08

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

...
2024.05.03. 14:47

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

...
2024.05.03. 11:38

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

...
2024.05.03. 05:32

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.

...
2024.05.02. 14:26

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.