Magyarországon jelenleg szabályozási és biztosítási szürke zónának minősül az elektromos egyéni közlekedési eszközök használata, mint az elektromos roller, a seagway, az elektromos egykerekű.
Nemcsak a közlekedés résztvevői számára, de a biztosításban is új kihívásokat jelentenek a gyorsan terjedő elektromos közlekedési eszközök – mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke, Lambert Gábor. Jelenleg a kis teljesítményű elektromos közlekedési eszközök, például az elektromos rollerek nem minősülnek járműnek, így biztosításuk a lakásbiztosítás felelősségbiztosítási részét képezik. Miközben az elektromos eszközök elterjedése és a járdákon való használatuk egyre több balesetet okoz, főleg a nyugati országokban. Lambert Gábor kitért arra is, hogy jövő héten indul a Biztonság hete rendezvénysorozat, amely a biciklivel és az elektromos eszközök használatával járó esetleges balesetekre kívánja felhívni a figyelmet. A Mabisz idén harmadik alkalommal szervezi meg a rendezvényt az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságával (ORFK-OBB) közösen két budapesti helyszínen, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Bikás parkban.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.