2019.09.02, 13:19
Szeptember másodika: az életmódváltó nap!

Elkezdődött a tanév, ez nem csak a gyerekeknek jelent váltást az életritmusban, hanem lényegében mindenkinek. Az iskolák körül megnő a forgalom, több a figyelnivaló, iskolakezdési időben dugókra lehet számítani, sokan ehhez igazítják a napirendjüket.

A nyári napok szabadságai és szünideje után újrainduló hétköznapi élet velejárója, hogy átrendeződik a forgalom ritmusa is, más napszakokban más útvonalakon lehet számítani zsúfoltságra, dugóra, mint ahhoz a közlekedők hozzászokhattak a meleg évszakban. A forgalomban egy időben részt vevő gépjárművek száma megnő, leginkább a reggeli iskolakezdés és a délutáni befejezés időszakában zsúfolttá válnak az utak: nem csak az iskolák körül. Hiszen a szülők többsége a munkarendjét igyekszik az iskolás-óvodás korú gyerekek diktálta beosztás szerint szervezni.

Így a tanévkezdés növeli a közlekedésben kockázatát, illetve más jellegű kihívásokkal szembesülnek a közlekedők. A tapasztalatok szerint szeptemberben az iskoláskorú gyerekek veszélyeztetettsége is magasabb az éves átlagnál. A nyári vakáció elmúltával reggelente tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetet.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) ma a mogyoródi Szent László Általános Iskolában csatlakozott a tanévnyitóhoz. Ott Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke kiemelte, hogy a rendőrség a tanévkezdés idején – a polgárőrséggel együttműködve – kiemelt feladatának tekinti a gyerekek védelmét.

Óberling József r. ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke megnyitja "Az iskola rendőre" programot!

Közzétette: Baleset-megelőzés – 2019. szeptember 1., vasárnap

A Szent László Általános Iskolában évek óta magas szintű közlekedésbiztonsági oktatás zajlik. Óberling József r. ezredes megemlítette: „A rendőrség sok éve foglalkozik a gyerekek biztonságával. Ez az egyik legszebb része a munkánknak, mert nagy öröm érdeklődő tekinteteket látni és olyan fogékonyság van a gyerekekben az újra, hogy könnyű megtanítani azt, amit a felnőttek már nehezebben fogadnak!”. Az ORFK-OBB képviselőitől valamennyi tanuló a fényvisszaverő felületű hátizsákot kapott ajándékba, a lányok piros, a fiúk pedig kék színben.

A tanévnyitón elhangzott, hogy folytatódik „Az iskola rendőre” program, amelynek a célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának segítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyerekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.

Tanevnyito 1
Óberling József r. ezredes ORFK-OBB

A helyi rendőri szervek a tanév megkezdése előtt a frekventált helyű oktatási intézmények környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintették és elemezték. Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyerekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.

A tanév során az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart az adott iskola vezetőségével és a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz a jelentősebb rendezvényeken (tanévnyitó, tanévzáró, fogadóóra, szülői értekezlet). Az iskolarendőr nevét, elérhetőségét a programban részt vevő iskolákban plakáton teszik közzé. A 2019/2020. tanévben közel 3000 oktatási intézményben teljesít szolgálatot iskolarendőr. Az ORFK-OBB minden, „Az iskola rendőre” programban részt vevő iskola első osztályos tanulóját láthatósági hátizsákkal, és a „A biztonság útján” című, a Magyar Autóklub közlekedésrendészeti munkafüzetével segíti, amelyeket az iskolarendőrök juttatnak el az oktatási intézményekbe.

„Az iskola rendőre” program kapcsán folytatódik a SuliMoped program, valamint a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedők is. A SuliMoped tantervi órakereten kívül, többnyire e-learning képzés keretében történik, közel ezer nyolcadik osztályos általános iskolai diák képzését jelenti.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.