2019.08.21, 08:18
MOTOFEST 2019 – közeleg az időpont!

Közeledik a tanévkezdés, de van benne jó is! Hiszen szeptember elsején a motorosokat várjuk a Hungaroringre, egy nyárbúcsúztató csapatásra a MOTOFEST 2019 rendezvény keretén belül. És ha már jön, hozza a családját is, mert mindenkinek lesz program!

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság szeretettel várja a Hungaroringre szeptember elsején a motorosokat, a motorozás  kedvelőit, és a családtagjaikat. Aki motorral érkezik és szeretne a Hungaroringen élménymotorozni, annak előzetesen regisztrálnia kell, valamint részt venni egy, a pályahasználattal kapcsolatos vezetéstechnikai kurzuson (ez a helyszínen aznap is lehetséges). A jelentkezők figyeljenek arra is, hogy a Hungaroring vezetőségének új zajvédelmi előírásoknak kell megfeleltetnie a rendezvényeket, így a túl hangos kipufogóval rendelkező gépekkel előfordulhat, hogy nem fogják felengedni a pályára. A programokon való részvétel ingyenes!

Célunk a biztonságosabb, tudatosabb közlekedés a magyar utakon, hogy ezáltal is csökkenjen a motoros balesetek száma. Statisztikai adatok alapján idén már 33 motoros vesztette életét Magyarországon közúti közeledési balesetben. A MOTOFEST rendezvényen a vezetéstechnikai tréning mellett színes családi programokkal várjuk az érdeklődőket. A látogatók ingyenes és a motoros körökben is ismert iskolák képzési rendszeréből válogatva szerezhetik meg az alapvető vezetéstechnikai tudást. Az eseményt megelőzően is beszerezhető a vezetéstechnikai tanfolyam elvégzését igazoló, kóddal ellátott kártya, amely a pályamotorozásra való regisztráció feltétele, de azoknak is jó hírünk van, akik a MOTOFEST eseményen szeretnének pályamotorozásra kódkártyát igényelni, mivel erre aznap is lehetőség nyílik az elvégzett tréninget követően. A pályamotorozáson a szabad helyek függvényében tudnak részt venni. A motorosok a vezetéstechnikai képzésre már jelentkezhetnek a Hungaroring honlapján, ahol a rendezvényről bővebb információ is megtalálható.

Programok:

7:30
Kapunyitás,

8:00
Helyszíni regisztráció kezdete

9:00 – 18.00
Ingyenes pályamotorozás a Hungaroring Formula 1 pályacsíkján

09.00-17.00
Rendőrmotoros ügyességi pálya
Hungaroring Motoros Akadémia vezetéstechnikai pálya
Gyerek ügyességi pálya

10:00-12:00 és 14:00-16:00
Kaszkadőr bajnokság

18:00
A rendezvény zárása

Folyamatos programok:

  • Gyerek műhely
  • Kerékcsere szimulátor
  • Kiállítások
Motofest2019 Szept
MOTOFEST 2019 szeptember 1 Hungaroring

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14