Magyarország csatlakozott az ENSZ által létrehozott közlekedésbiztonsági programhoz - jelentette be a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
A csatlakozással Magyarország azt vállalta, hogy a közlekedésbiztonság területén olyan akciókat hajt végre, amelyekkel elérhetővé válik az a cél, hogy 2050-re Európában egyáltalán ne történjen halálos kimenetelű közlekedési baleset.
„A programban való részvételünk három elemre osztható, egyrészt a rendőri eszközök alkalmazására, másrészt a technológiai fejlesztésre, harmadrészt pedig az oktatásra, képzésre, tudásátadásra” – mondta Palkovics László. Hozzátette, negyedik elemként a közlekedésben még kezdetlegesebb szinten álló – például afrikai – országoknak oktatással kíván segíteni Magyarország. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a világon évente 1,3 millió ember veszíti az életét közlekedési balesetben, ennek jelentős része Európára korlátozódik, és a fiatalabb, kevesebb rutinnal rendelkező autóvezetőket érinti. Magyarország a program finanszírozásában 30 ezer dollárral vesz részt, és a miniszter kiemelte, hogy az elmúlt 20 évben Magyarországon jelentősen sikerült csökkenteni a közlekedési balesetekben elhunytak számát, ráadásul az idei év első felében a valaha volt legkevesebb, 220 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség történt. A magyar csatlakozásról Palkovics László tájékoztatása szerint először Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével állapodtak meg a francia sportvezető legutóbbi magyarországi látogatása alkalmával, a globális programot az ENSZ és a FIA közösen irányítja. Todt videoüzenetben köszönte meg Magyarország támogatását, míg a Forma-1-es versenyzők közül többen is szintén rövid videofelvételen gratuláltak a csatlakozáshoz.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a vállalat az elmúlt kilenc évben mindent megtett azért, hogy a mogyoródi pálya ne csak a Forma-1-es rendezés miatt legyen híres, hanem a társadalmi szerepvállalásáról is. „A nyílt napjainkon tavaly 528 autós és 842 motoros vett részt, ők így biztonságosan, szervezett keretek között tudták feszegetni a maguk és járműveik határait, míg a vezetéstechnikai tanpályánk immár 21 éve működik” – emelte ki Gyulay Zsolt.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.