Csütörtök délelőtt két baleset is történt az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán. Összegyűjtöttünk egy autópálya viselkedési etikettet a nyárra, hogy kevesebb legyen az autópályabaleset!
Az elsődleges adatok szerint 2019. június 27-én 7 óra 30 perc körül az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalának 63-as kilométerszelvényében hat jármű összeütközött. A balesetben többen megsérültek, egy autó kigyulladt. A helyszínelés idejére az autópálya balesettel érintett szakaszát a rendőrök teljes szélességében lezárták, a forgalmi zár 9.40-ig tartott. De nem kellett sokáig várni a következő balesetre: szintén az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, az 55-ös kilométerszelvényben, Pákozd és Székesfehérvár között 10 óra 17 perc körül újabb közúti közlekedési baleset történt. Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze, amelynek következtében két személy megsérült. Egy sávon haladhat a forgalom, egy kilométeres torlódás alakult ki.
A példák is mutatják, hogy a nyár folyamán folyamatosan számítani kell az M7 autópálya zsúfoltságára, különösen a Balaton felé vezető oldalon, az első balatoni leágazásig. A torlódások, forgalomlassulás lényegében bármely napszakban kialakulhatnak, erre minden erre közlekedőnek számítania kell, és ennek megfelelően kell megválasztani a haladási sebességet és a vezetési stílust.
Próbljuk elkerülni a következő, az autópályán jellemző leggyakoribb vezetői hibákat illetve rossz vezetői szokásokat:
- Követési távolság be nem tartása, lassabb jármű „tolása” a belső sávban. Kerüljék az agresszív magatartást
- Forgalom akadályozása, indukolatlanul lassú menetsebesség választása, különösen a belső „gyors” sávban. Alacsonyabb haladási sebességet választva, de utolérve még lassabban haladó járművet (például teherautó) sávváltásba és előzésbe kezdve, ha a körülmények és a jármű állapota-teljesítménye engedi, gyorsítsanak a megengedett legnagyobb sebességre az előzés mielőbbi befelyezéséért, illetve, hogy indokolatlanul ne lassítsák a forgalmat, ezáltal ne indítsanak el fékezési láncot, amely torlódást, ráfutást okozhat
- Kiegyensúlyozottabb a forgalom ritmusa, ha a haladók alkalmazkodnak a pillanatnyi forgalmi dinamikához – kerülik a gyorshajtást, és kerülik az autópályaidegen túl lassú haladást is
- Nagyon figyelmesen váltsanak sávot: az autópályán nagyon eltérő haladási sebességek is jellemzők, sávváltást nem szabad kikényszeríteni, csak akkor váltsanak sávot, ha ezzel nem kényszerítik fékezésre vagy a haladási irány megváltoztatására a másik sávban haladót. Figyeljenek a kis sziluettet mutató, de gyorsan közeledő motorosokra.
- Ne előzzenek jobbról, ne használják a leállósávot haladásra. Amellett, hogy mindkét megoldás szabálytalan, váratlanul éri a többi közlekedőt. A Budapest felé tartó háromsávos szakaszon se előzzenek jobbról
- Tartsák be a „Jobbra tarts” szabályt is, indokoltalanul ne haladjanak a belsőbb sávokban, ha üres a külső sáv is
- Nagyobb sebességnél az autó kisebb kormánymozdulatra is érzékenyen reagál. Ne kényszerítsenek másokat kikerülőmanőverre! Akár utolérve egy lassabb konvojt, ne erőszakolják ki az előttük haladóktól a jobbra sorolást (ne „söprögessék” a belső sávot), de akár előzési manővert kezdve a hátulról gyorsabban érkezőt se zavarják össze.
- Figyeljenek a fel- és lehajtóknál, mindkettőnél alakulhat ki torlódás. Segítsék a felhajtó autók besorolását lassítással, sávváltással, de csak akkor ha nem akadályozzák vele a mögöttes forgalmat, vagy a belső, gyorsabb sáv forgalmát.
- A felhajtó autók ne kényszerítsék ki a besorolást, felhajtáskor tartsák be az elsőbbségadás ide vonatkozó szabályait!
- A gyakorlott vezetők legyenek türelmesebbek és segítség a gyakorlatlanabb vezetőket, illetve ne zavarják őket össze. Nyári- és hétvégi időszakban mindig több az utakon, különösen a nyaralóhelyek körül, még különösebben az M7 autópályán a kisebb rutinnal rendelkező sofőr,: esetükben a legjellemzőbb vészreakció a vészfékezés és a kontrollálatlan kormányelrántás, mindkettő nagy sebességnél komoly veszélyeket rejt.
- Gyakorlatlan vezetők ne a zsúfolt autópályán „próbálgassák a szárnyaikat”, törekedjenek a biztonságos haladásra.
- Figyeljék a forgalom ritmusát, ha lassul, akkor nem véletlenül történik, lehet az ok egy torlódás, vagy baleset, vagy útkarbantartás. Torlódás esetén jelezzenek a vészvillogóval a mögöttes haladóknak!
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
