45 kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak le az év végéig a budapesti útépítési program sorűn. Ez a mennyiség a meglévő földutak mintegy húsz százalékát jelenti.
A tervek szerint négy-öt éven belül az összes fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzák. Két évvel ezelőtt a XVI. kerületi képviselők vetették fel, hogy a fővárosi külső kerületekben lévő földutak aszfaltozására támogatásra lenne szükség. Ezután kezdeményezték a kormánynál egy budapesti útépítési program elindítását; amelyre első lépésként 10 milliárd forintot biztosított a kormányzat a programra.
A tavaly év végén kiírt pályázatra 14 kerület 188 földút aszfaltozására nyújtott be pályázatot. Ezek hossza 45 kilométer, ami a budapesti földutak mintegy 20 százaléka. Ezeket várhatóan az év végéig leaszfaltozzák. Az első körben nem az összes forrásra érkezett pályázat, így a program második körében mintegy 2 milliárd forintra írtak ki újra pályázatot, amelyre öt kerület pályázott mintegy tíz kilométernyi út megépítésére.
A földutak leaszfaltozása közlekedésbiztonsági szempontból is előnyös. A szilárd burkolatú utakon az autók könnyebben kezelhetők, stabilabbak, jobban tapadnak az abroncsaik, így azonos sebességről rövidebb a fékútjuk és pontosabban manőverezhetők. A csapadékos földúton el is akadhatnak a kocsik, télen pedig a burkolt utakat könnyebb letakarítani.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.