Lezárult az ország legnépszerűbb közlekedésbiztonsági vetélkedője; kiderült, melyik magyar család van leginkább otthon a KRESZ-szabályokban!
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Porsche Hungáriával és az Autós Nagykoalícióval közösen a idén is megrendezte a „Közlekedik a család” nevű közlekedésbiztonsági versenyt. Idén a megyei fordulókra 682 család nevezett! A játékra – amelynek az elsődleges célja a megfontolt közlekedési magatartás kialakítása – bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhetett, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek. A vetélkedő a balesetmentes közlekedés szabályaira, fontosságára, illetve a balesetek számának csökkentésére igyekszik felhívni a családok figyelmét.
A megyei fordulók korábban, április és május hónapokban zajlottak, a 19 megye és a főváros legjobban teljesítő családjai június 22-23-án, Vas és Zala megyében, az országos döntőn mérhették össze tudásukat. A döntőn tesztlapok kitöltése mellett autós- és kerékpáros ügyességi versenyeken, műszaki ismeretekben és elsősegélynyújtásban is bizonyítottak a bejutott családok. Bár esett az eső, fújt a szél, a résztvevők valamennyi feladatot teljesítve érkeztek meg a célba, amely a keszthelyi Festetics-kastélyban volt.

A dobogó élére a kaposvári Bitó család került, így ők vihetik haza a győztesnek járó nyereményautót, egy vadonatúj ŠKODA Fabia Ambition típusú személygépkocsit. Második helyezést ért el a Zahorán család Békés megyéből, míg a harmadik helyen a Bács-Kiskun megyei Tóth család végzett.
Azonban nemcsak a helyezett családok, hanem az országos döntő valamennyi résztvevője értékes nyereményekkel, 30 000 forint értékű üzemanyag-utalvánnyal és ajándékcsomaggal lettek gazdagabbak, a 2-20. helyezett család pedig egy-egy hosszú hétvégére szóló magyarországi üdülést nyert.

A versenyben a családok mellett az iskolák is nyerhettek! Idén 11 általános iskola vett részt a vetélkedőn, közülük a legtöbb – számszerint 32 – családot a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Álatlános Iskola delegálta a versenyre. Második a Békéscsabai Petőfi utcai Általános Iskola lett, innen 26 család nevezett a Közlekedik a családra; a dobogó harmadik fokára pedig a jászberényi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium állhatott fel, akik 25 családot indítottak a vetélkedőn. Mindhárom iskola nagyértékű iskolaszerekkel gazdagodott, helyezésük szerint 500 000, 300 000 és 100 000 Ft értékben!
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.