Az egyik legfontosabb és mégis a leginkább elhanyagolt alkatrésze az autóknak a gumiabroncs. Az okosgumi figyelmezteti a használóját, ha valami nincs rendben.
Már eddig is többféle gumiabroncs-állapot figyelő rendszert fejlesztettek elsősorban a gépjármű flottákat üzemeltetőknek, ezen belül is a teherfuvarozásban dolgozóknak. Az okostechnológia fejlődése által most a gumikról gyűjtött információk bővíthetők, és ezt hazsnálja ki a japán Bridgestone, amely a flottakezelők mellett a magánvásárlóknak is kínálmni fog a közeljövőben adatokat közlő gumiabroncsokat.

A fejlesztések irányáról a Bridgestone római központjában Emilio Tibero, a cég technológiai vezetője beszélt. Elmondta, hogy az okosgumik fejlesztésében az első lépés az úgynevezett RFID technológia bevezetése, amellyel azonosítható az adott gumiabroncs. A jövőben a társaság olyan jeladókat épít majd be elsősorban a flottaüzemeltetőknek szánt abroncsokba, amelyek a guminyomáson kívül a gumi futófelületének állapotát is képesek ellenőrizni. Ezeket az adatokat felhasználva a gyártó tanácsokat és figyelmeztetéseket tud küldeni az ügyfeleknek.
Emilio Tibero szerint egy autómegosztó szolgáltatás esetében a flotta kezelése szempontjából fontos adatokat oszthatnak meg a gumi használójával. Az adatgyűjtés a GDPR-elveknek megfelelően zajlik majd – jelezte. A technológiai vezető megemlítette legutóbbi kutatásukat, amely azt mutatja, hogy 2030-ra minden autóban lesz olyan okos technológia, amely adatokat közöl.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.