2019.06.13, 15:41
Jön a VAKÁCIÓÓÓ!!!

Pénteken véget ér a tanév és ezzel jó 700 000 általános iskolás gyerkőc nyúzza majd a szüleit, hogy mikor hová menne, kivel és mit csinálna! Közösen vigyázzunk rájuk!

Június 14-én kicsengetnek az általános iskolákban és „hivatalosan” elindul a nyár. Táborok, nagyszülők, napközis foglalkozások vagy otthon töltött napok várnak a gyerekekre, és nagyon sokuk fog jönni-menni, önállóan is, vagy baráti társaságukkal. Innentől a szeptemberi tanévkezdésig a gyerekek bárhol-bármikor felbukkanhatnak, gyalog, bringával, gördeszkán vagy rolin, és sokszor lesz olyan, hogy jobban figyelnek egymásra, vagy éppen arra amit tesznek, mintsem a környezetükre. Ez a közlekedésben veszélyeket rejt, így nekünk, a felnőtt társadalomnak kell kiemelten figyelni a gyerekekre, hogy mindnyájan épségben hazaérjenek a nap végén!

Ma, a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartott közös sajtótájékoztatót a rendőrség közlekedésrendészeti és bűnügyi szakterülete, mindkét szakág képviselője a maga szempontjából hívta fel a figyelmet a nyári időszak jellegzetességeire. Berzai Zsolt r. alezredes, az ORFK-OBB főtitkára emlékezetetett rá, hogy a tanítás befejeztével a gyerekek felpörögnek, örülnek a nyárnak és emiatt óvatlanabbá és figyelmetlenebbé válnak. Ilyenkor sok szabadidővel rendelkeznek, gyakrabban jelennek meg a közterületeken, a parkokban, játszótereken és az utak mentén, és a felügyeletük sincs mindig megoldva. A baleseti statisztikai adatok sajnos alátámasztják, hogy a legtöbb gyermek baleset a nyári hónapokban történik.

Vakacio Indito 2x
Berzai Zsolt r.alezredes

Nyáron jellemzően gyakoribbak a kerékpáros balesetek. A kórházak, szakrendelők tapasztalatai szerint az elesések, útról való lehaladások és az ütközések mellett abból is adódnak sérülések, hogy a kerékpáron szabálytalanul szállított gyerekek lába beszorul a küllők közé. A kerékpáros gyermekbalesetek látenciája viszonylag magas. Sok baleset nem a közúton, hanem a játszótéren, parkban, udvaron történik, és ezek az esetek a közúti baleseti statisztikába nem kerülnek be.

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közelmúltban megvizsgálta a nyáron bekövetkezett, személyi sérüléssel járó közúti gyermekbaleseteket. Ez alapján:

– A gyermekek részvételével bekövetkezett balesetek egyharmada a nyári hónapokban történik. Ez az érték magasabb, mint az év más évszakaiban.

– A gyermekkorúak körén belül a 10-14 évesek korosztályának kockázata magasabb (közel kétszer annyi balesetet okoztak, mint a fiatalabbak).

– A gyermekek súlyos, illetve halálos sérüléseiket a nyári hónapokban leggyakrabban gépjármű utasaként szerzik.

– Nyáron több kerékpáros gyermekbaleset történik, mint az év más időszakaiban. A kerékpárosként megsérült gyermekek csaknem 94%-a lakott területen belül kerekezett.

Az ORFK-OBB főtitkára így felhívta a figyelmet rá, hogy a nyári időszakban különösen ügyeljünk a gyerekekre! Számítsunk rá, hogy a gyerekek közlekedése gyakran kiszámíthatatlan, sokszor nincs veszélyérzetük, és teljesen másként látják a világot, gyakran keresik a kalandot.

Vakacio Indito 1 Resize
Varga Balázs r. alezredes

A sajtótájékoztatón Varga Balázs r.alezredes, a ORFK Bűnmegelőzési Osztály munkatársa másfajta veszélyekre hívta fel a figyelmet.  Emlékeztetett rá, hogy a gyerekekkel szemben a vagyoni jellegű bűncselekmények a leggyakrabbak. Ennek oka, hogy a gyerekekben még nem alakult ki készségszinten a holmijaik védelme, könnyebben lerakják ellenőrzés nélküli helyeken a táskáikat, vagy éttermekben az asztalon a mobiltelefonjaikat. Az alezredes emlékeztetett rá, hogy az internet jelentette veszélyeket a nyáron se hanyagoljuk el, különösen kérjük rá a gyerekeket, hogy neten kötött ismeretségeknél számítsanak rá, hogy a másik fél nem feltétlenül az, akinek kiadja magát, és az esetleges megbeszélt első találkozásra semmiképp se menjenek egyedül és szüleiket is avassák be az új ismeretség megkötésébe. A gyerekek ne fogadjanak el ételt-, italt idegenektől, ne hagyják őrizetlenül az ételüket-italukat, nehogy valaki rossz szándékkal bódító anyagot szórjon bele – erre különösen a lányok vigyázzanak.

Vakacio Indito 3 Resize
Hanga Zoltán

Végezetül Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője vette át a szót, elmondta, hogy idén nyáron is nagyon sok izgalmas programmal várják a gyerekeket és szüleiket, így nem kell unatkozni. Bérlet is váltható, így bőven lehet idő az Állatkert titkainak a felderítésére, az idén született fiatal állatok megcsodálására – mint ahogy a sajtótájékoztató hátteréül szolgáló zebra-kifutón a még fiatal zebracsikó. Hanga Zoltán egy szomorú hírt is mondott, szerdán sajnos valaki kővel megdobott egy teknőst, és az állatnak betört a páncélja, elpusztult. Átnézték az aznapi videófelvételeket, és látható az eset, de ha valaki esetleg tanuja volt, jelentkezzen az Állatkert információs csatornáinak egyikén, mert rendőrségi feljelentést tettek, és minden segítség jól jön az ügy tisztázásában!

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

...
2024.05.04. 06:08

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

...
2024.05.03. 14:47

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

...
2024.05.03. 11:38

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

...
2024.05.03. 05:32

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.

...
2024.05.02. 14:26

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.