A Miskolci Törvényszék hetvenkét órán belül hivatali vesztegetés miatt elítélt egy kamionsofőrt, aki pénzt ajánlott a rendőröknek a közlekedési bírság elengedése fejében
Június 5-én a hajnali órákban Hejőpapi településen a főúton haladt egy kamion, amelyet a rendőrök megállították. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőr se a menetlevelet nem vezetette és a tachográf működését is befolyásolni próbálta. A rendőrök közölték a sofőrrel, hogy eljárást indítanak vele szemben és bírságra számíthat. Ekkor a sofőr a menetlevelek közé csúsztatott két darab 20 ezer forintos bankjegyet és átadta a rendőröknek, közölve, hogy több pénzt is hajlandó adni, ha nem csinálnak ügyet a történtekből. A rendőrök a pénzt visszautasították és feljelentést tettek.
Azonnal büntetőeljárás indult, a vádlott beismerte, hogy bűncselekményt követett el, a bíróságon lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a cselekmény elkövetésétől számított két nap elteltével ítélet született az ügyben. A bíróság a férfit hivatali vesztegetés miatt 2 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A büntetés kiszabása során enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott büntetlen és megbánta tettét. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett. A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet.
(a fotó illusztrációs, nem a helyszínen készült)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.