Németország szigorúan szabályozza az elektromos hajtású rollerek használatát. Az erről szóló rendeletet pénteken fogadta el a német törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat).
A Bundesrat több módosítással fogadta el a rendeletet, a legfontosabb az, hogy a kormány eredeti elképzelésével szemben nem lehet majd a járdákon közlekedni elektromos motorral működő rollerrel. A másik fő módosítás szerint a lassabb, legfeljebb óránkénti 12 kilométeres sebességre képes elektromos rollereket is csak 14 éves kortól lehet használni, szemben a kormány által javasolt 12 éves korhatárral. A Bundesrat döntése szerint a kormány által részletesen kidolgozandó szabályok alapelve az lesz, hogy a lassabb, és a gyorsabb, legfeljebb 20 kilométeres végsebességre képes elektromos rollerekkel is csak a kerékpárutakon, a kerékpársávokban és a közös használatú busz- és kerékpársávokban lehet közlekedni. Bukósisak viselése nem kötelező, külön jogosítvány sem szükséges, de felelősségbiztosítást kell majd kötni az elektromos meghajtású rollerekre.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
