2019.05.14, 16:16
Gyerekek és a KRESZ

Nem könnyű szülői feladat a mindent kipróbálni vágyó gyerekekkel megértetni a KRESZ szabályok betartásának fontosságát. Pedig közlekedésre épülő kultúrákban nem lehet ezt elég korán kezdeni!

A gyerekek a közvetlen megtapasztalás útján tudják a leggyorsabban megtanulni a közlekedés legelemibb jellemzőit és szabályait. Minél fiatalabbak, annál inkább játékos módon tudják a felnőttek segíteni őket abban, hogy összpontosítsák fa igyelmüket, fejlődjön a döntésképességük. Mindenekelőtt térben kell megfelelően tájékozódjanak, és meg kell tanulni, hogyan vigyázzanak saját és egymás testi épségére.

Érdemes gyakoroltatni velük a közlekedési eszközök rendszerezését, a járművek többféle szempontú halmazba rendezését, ítéletalkotást, sebesség becslést, valamint a térbeli elhelyezkedés feltérképezését. Érdemes gyakorolni a gyalogos közlekedés szabályait elsőként a legjobban ismert útvonalakon: például otthonról az óvodába, nagymamához, játszótérre, üzletbe. Fontos tanítási elemek a gyalogosokra vonatkozó közlekedési táblák és útburkolati jelek, és tanítsuk meg, hogy a gyalogosok a járdán közlekednek és hogy az úttesten való átkelés hol a legbiztonságosabb. Eközben a gyermek megtanulja érzékelni és értelmezni a hangforrás irányát, a közeledő és távolodó járműveket, és ami a legfontosabb, kialakul a reális veszélyérzete.

Obb Amts2 11
Bringapálya

A gyerekek közlekedésbiztonságra nevelésének a hangsúlyozását az Autós Nagykoalíció is elsődlegesnek tartja. A szervezet elnöke, Knezsik István szerint: „Ne várjuk meg, hogy bekövetkezzen a baj, amikor egy csapásra felértékelődik biztonságos közlekedés fontossága. Ezeknek a gondolatoknak a lényegét sajnos általában már csak a közlekedési balesetben megsérült gyermekek szülei, vagy a balesetben szeretteiket elvesztett csonka családok értik meg igazán. A közlekedést sokan elvesztegetett időnek élik meg, vagy olyan tartalék időnek, amikor a figyelmet egyébként lekötő tevékenységeket lelkiismeret-furdalás nélkül és büntetlenül végezhetnek. Pedig vezetés közben telefonálni vagy sminkelni, kerékpárral vagy akár gyaloglás közben fülhallgatóval hangos zenét hallgatni életveszélyes lehet. Márpedig mindannyiunknak joga van biztonságban közlekedni, ezért nemcsak hogy oda kell figyelnünk magunkra és másokra, hanem felelősek is vagyunk a közlekedés közbeni viselkedésünkért. A közlekedés életünk része, és fontos lenne, hogy az ezzel töltött időt ne elszenvedjük, hanem élvezzük. De ahhoz, hogy mindez élmény legyen, az alapvető szabályokat meg kell tanulnunk, és alkalmaznunk kell a mindennapokban.”

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14