Márciusban indítottuk a KRESZmenők sorozatunkat, amelyben két barát hívja fel a figyelmet a gyakori, veszélyt rejtő forgalmi szituációkra ajánlott biztonságos közlekedési viselkedésre.
Lassan lepereg a KRESZmenők első évadja, amely hét spotból áll. Most került ki az ötödik animált epizód. A KRESZmenők eredetileg rádiószpot formában készült, majd az ötlet továbbgondolása a videós animáció. Aki nem ismerné,a KRESZmenőket, ők az ORFK-OBB két szereplője, akik geges párbeszédekben segítenek a leghétköznapibb, azonban veszélyeket rejtő forgalmi szituációkra felhívni a közlekedők figyelmét. Minden felelevenített szituációra biztonságos megoldást javasolnak.
És, hogy miért is lehetnek ők ismerősek az emberek számára? Mert a hangot két szinkronszínész, Csőre Gábor és Szabó Máté adták. Ők szinkronizálják a kedvelt Agymenők bohózat-sorozatot, és így hangjuk az ismert karakterekre emlékeztetve könnyebben elképzelhetővé teszi a képzelt-eljátszott párbeszéd szituációkat.

A KRESZmenők első epizódsorozata hét részből áll, a következő epizóddal az őszi idényben fogunk újra jelentkezni. A most bemutatott és itt is megtekinthető ötödik részen túl még kettőt mutatunk be a következő hetekben.
KRESZmenők 5. rész Köszi Patrik!
Közzétette: Baleset-megelőzés – 2019. április 23., kedd
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
