A 2014. március 24-én megtartott sajtótájékoztatóval vette kezdetét az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság nagy sikerű családi vetélkedője. A selejtezők után szeptemberben lesz az országos döntő. Fődíj: egy új Skoda Octavia Spaceback!
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) egyik legfőbb célkitűzése, hogy az utakon a közösségi, felelős gondolkodás, a türelmesség, a figyelmesség és az udvariasság legyen a jellemző.
Célul tűztük ki, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelmét egyidejűleg ráirányítsuk a biztonságos és balesetmentes közlekedésre, és a szabályosan közlekedő családokat példaképként állítsuk a többi közlekedő elé. Tudatos, veszélyt kerülő magatartási szemlélet és gyakorlat terjesztésére, és divatos, követendő mintaként való elfogadtatására, a generációk egymásra gyakorolt kölcsönös nevelő hatásának kiemelésére törekszünk.
A fenti célok elérése érdekében a 2012. évben az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. bevonásával meghirdettük a „Közlekedik a család” vetélkedő sorozatot (1997-ben és 1998-ban már két alkalommal lebonyolításra került). A kedvező tapasztalatok alapján a vetélkedősorozat idei folytatása mellett döntöttünk.
A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6-17 év közötti gyereket (gyerekeket) nevelnek.
A vetélkedő két fordulóból áll: a selejtezőből és a döntőből. A területi versenyre kétféle módon lehet jelentkezni, a verseny honlapján elektronikus úton, vagy a verseny napján személyesen a helyszínen.
Területi versenyek:
A megyei (fővárosi) balesetmegelőzési bizottságok 2014. április 15. – június 30. között 20 helyszínen (általában megyeszékhelyeken, és a fővárosban a budapesti rendőrnap keretén belül) bonyolítják le.
A versenyek helyszíne és időpontja a vetélkedő honlapján is megtalálhatóak www.kozlekedikacsalad.hu.
A területi versenyeket egyszerű, játékos formában kívánjuk lebonyolítani.
A családok „B” kategóriás KRESZ tesztlapot töltenek ki, autós ügyességi pályát teljesítenek, a gyerekek pedig KRESZ puzzle-t raknak ki. Az a család nyeri a területi selejtezőt, és jut az országos döntőbe, amely a kijelölt feladatokat a legrövidebb időn belül, a legkevesebb hibával teljesíti.
Internet:
A verseny honlapján tíz játékos feladat teljesítésével van lehetőség a pontgyűjtésre. Az a család jut az országos döntőbe, amely a verseny ideje alatt a legtöbb pontot gyűjti. Pontegyenlőség esetén a továbbjutó család neve közjegyző jelenlétében kerül kihúzásra. A játékos feladatokat eredményesen teljesítők között ajándékok kerülnek kisorsolásra. Az internetes játékon a családi vetélkedőtől függetlenül bárki részt vehet.
Továbbjutás:
A területi versenyekről, illetve az internetes játékon keresztül egy-egy család jut az országos döntőbe.
A családi vetélkedő országos döntője 2014. szeptember 13-án kerül megrendezésre a Zsámbék melletti DrivingCamp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központban.
Az országos verseny fődíja egy Skoda Rapid Spaceback személygépkocsi, amelynek anyagi költségét és a nyeremény adóvonzatait az ORFK-OBB, az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. közösen fedezi. Az országos döntő egyéb díjait az Autós Nagykoalíció biztosítja, így minden résztvevő család egy magyarországi üdülésben és egy 30 000 Ft értékű üzemanyag utalványban részesül, és az internetes játék díjaihoz is 10 db 10.000 Ft értékű üzemanyag utalványt biztosít.
Tekintettel arra, hogy a vetélkedőhöz támogatóként csatlakozik a CBA Kereskedelmi Kft. (a továbbiakban: CBA), bővült a családi vetélkedőn kiosztható díjak száma és jellege. A CBA felajánlásának köszönhetően az országos döntőn résztevő minden család 30.000 Ft értékű ajándékcsomagot, valamint egy családi belépőt kap a 2014. november 28-30 között a Budapest Sportarénában megrendezendő Lovas Világkupára.
Az internetes játék 10 fordulójának legjobban teljesítő versenyzői között egy-egy családi belépő kerül kisorsolásra az említett Lovas Világkupára.
Propagálás:
A családi vetélkedő nagy értékű fődíjára tekintettel a területi versenyek széles körben kerülnek propagálásra. Az ORFK-OBB szerződésben álló média partnerein (Autó Bild, Autó Motor, Kiskegyed, Hírt Tv, Fix Tv) keresztül már az elmúlt hetekben megkezdte a rendezvény előzetes népszerűsítését. A napokban elkészült a vetélkedő honlapja (www.kozlekedikacsalad.hu), amely mindenki számára elérhető, és amelyen az országos vetélkedővel kapcsolatban minden információ megtalálható.
A területi versenyek 10 hétvégén 20 helyszínen kerülnek lebonyolításra, ezek közvetlen propagálását a megyei rendőr-főkapitányságok végzik. A versenyek központi propagálását az ORFK Kommunikációs Szolgálat és az ORFK-OBB egymást segítve végzi.
A vetélkedővel kapcsolatos információk a mai napon felkerülnek a rendőrség honlapjára is. A rendőrség lehetőségeihez mérten a továbbiakban is mindent megtesz a rendezvény minél szélesebb körben történő népszerűsítése érdekében.
Az ORFK-OBB munkájában részt vevő Magyar Biztosítók Szövetségét is kértük a rendezvény népszerűsítésére.
A CBA támogatásának megnyerésével a megjelentetési lehetőségek bővültek, hiszen a CBA honlapja, a havonta megjelenő magazin és az országos akciós újság is rendelkezésünkre áll majd a propagálásra.
A Skoda segítségével rádió spotot készíttettünk, amelyet központilag a Musik FM rádióban április-május-június hónapban 2-2 hétig sugároztatunk, és a rendezvény propagálása érdekében a területi szerveinknek is megküldtük.
A bomba az oka
Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.
A bomba az oka
Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.
Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.
Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.
Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz
Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.
Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz
Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.
A legkapósabb elektromos cégautó
A kormány vállalati elektromosautó vásárlási támogató programjának jelenlegi éllovasa a több mint 17 millió forintos indulóáru Tesla Model Y. Sokat fognak velük dolgozni.

Olaszországban életbe léptek az új közlekedési szabályok
Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olasz közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.

Ittas-, és drogos sofőröket szűrnek ki a forgalomból hétfőtől
A békésebb ünnepi felkészülésért a jövő héten az autósok fokozott rendőri ellenőrzésekkel találkozhatnak Európa szerte: a célkeresztben az ittas-, vagy bódult állapotban vezetők lesznek. A magyarországi utak sem kivételek.

Ónos eső várható szombaton a déli országrészben
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján "citromsárga veszélyjelzés" van érvényben a szombat hajnalban és kora reggel várható ónos esőzés miatt.

Az év végi biztosítóváltás mérlege
A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.
Az év végi biztosítóváltás mérlege
A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.