A Tesla visszaszerezte vezető szerepét a globális elektromos járműeladásban az első negyedévben.
A Tesla 6 százalékkal növelte járműeladásait az első negyedévben az egy évvel korábbihoz mérve és több mint egy év után visszaszerezte vezető helyét az elektromos járművek legnagyobb szállítójaként a Counterpoint Research piackutató cég honlapjára föltett összegzés szerint. A globális piac 13 százaléka esett a Teslára az idei első három hónapban, meghaladta a kínai BYD Auto 11 százalékos és az ugyancsak kínai Geely 10 százalékos részesedését. A BYD 2024 utolsó negyedéve óta folyamatosan előzte a Teslát, így a tavalyi negyedik negyedévben a BYD piaci részesedése még 15 százalék, a Tesláé 10 százalék volt. Az idei első negyedévben a BYD eladásai 25 százalékkal, a Geely eladásai 4 százalékkal csökkentek.
A Counterpoint szerint az akkumulátoros járművek (BEV) teljes eladása 5 százalékkal nőtt az első negyedévben éves összevetésben, miközben a tölthető, plug-in hibrid (PHEV) autók eladása 5 százalékkal zsugorodott. A piackutató szerint az idei első negyedévben a legkelendőbb modellek Tesla Model Y, a Geely Galaxy Xingyuan és a Tesla Model 3 voltak.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.