2026.05.18, 18:44
Sok a rolleres baleset

Mivel egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja is.

Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek száma tavaly a megelőző évihez képest, kockázatosabbá váltak a villanyrollerek, és a trendet a mikromobilitási eszközök idei kötelező felelősségbiztosítási díjai is tükrözik. A Netrisk biztosításközvetítő tájékoztatása szerint továbbra sincs pontos statisztika, nyilvántartás a motoros rollerek számáról Magyarországon, de az elmúlt időszakban megjelent becslések alapján 100 ezret meghaladó állományról lehet szó.

A rollerekhez köthető balesetekről azonban vannak hivatalos adatok. Összesen 635 személyi sérüléses balesetet okoztak a motoros rolleresek tavaly, ami 73 százalékos emelkedés a tavalyelőtti 367 esethez képest. Emellett a személyszállító járművekkel – például autóval, motorral, kerékpárral és elektromos rollerrel – okozott személyi sérüléses balesetek több mint 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, szemben az egy évvel korábbi 2,9 százalékkal.

A Netrisknél az idén eddig az ilyen eszközökre megkötött kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forintot tett ki, míg a múlt év egészében 6600 forint volt ugyanez, vagyis az átlagdíj 27 százalékkal nőtt. A közleményben Besnyő Márton, a Netrisk csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője felhívta a figyelmet, hogy jelentős az alulbiztosítottság az érintett mikromobilitási eszközök esetében.

A szabályozás szerint azokra az eszközökre kell kötelező biztosítást kötni, amelyek tömege meghaladja a 25 kilót és a gyártó által tervezett sebesség 14 km/óránál magasabb, valamint azokra, amelyeknél a tömegüktől függetlenül a 25 km/órát meghaladja a gyártó által megadott sebesség. Bár a 100 ezer feletti becsült állományon belül vannak olyan járművek, amelyekre nem kell kötelező biztosítást kötni, de feltehetően nagyon sok olyan roller van, amelyekre az előírás ellenére még nem kötöttek biztosítást. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének becslése szerint tízből hét-nyolc rollernek nincs biztosítása, pedig kötelező lenne.

Nagyon rossz ötlet

Vandálok festették le a közlekedési táblákat, veszélybe sodorva a közlekedőket két útszakaszon Vasban.

...
2026.05.13. 06:21

Nagyon rossz ötlet

Vandálok festették le a közlekedési táblákat, veszélybe sodorva a közlekedőket két útszakaszon Vasban.

Szabálytalankodó teherautók és buszok

Több mint 2500 esetben állapítottak meg jogsértést az ellenőrzést végző rendőrök a teherautók és buszok egyhetes ellenőrzése során.

...
2026.05.12. 07:57

Szabálytalankodó teherautók és buszok

Több mint 2500 esetben állapítottak meg jogsértést az ellenőrzést végző rendőrök a teherautók és buszok egyhetes ellenőrzése során.

Futóverseny a fővárosban

Változik a közlekedés május 10-én Budapesten az EU félmaraton futóverseny miatt.

...
2026.05.09. 14:29

Futóverseny a fővárosban

Változik a közlekedés május 10-én Budapesten az EU félmaraton futóverseny miatt.

Áprilisi buszsávellenőrzés eredményei

Budapesten a kétnapos áprilisi buszsávellenőrzés a fővárosban: 87 esetben intézkedtek a BRFK és a BKK munkatársai.

...
2026.05.07. 21:09

Áprilisi buszsávellenőrzés eredményei

Budapesten a kétnapos áprilisi buszsávellenőrzés a fővárosban: 87 esetben intézkedtek a BRFK és a BKK munkatársai.

Teherautó és buszsofőrök figyelem!

Az egy hétig tartó országos akció során a rendőrség a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzi a közutakon.

...
2026.05.03. 19:49

Teherautó és buszsofőrök figyelem!

Az egy hétig tartó országos akció során a rendőrség a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzi a közutakon.

Részlegesen feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.

...
2026.04.30. 07:39

Részlegesen feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.

Jó az irány

Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.

...
2026.04.28. 13:01

Jó az irány

Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.

Együttműködőket keresnek

Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.

...
2026.04.28. 09:57

Együttműködőket keresnek

Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.