Budapesten péntek este kezdődik a Flórián téri felüljárók felújításának második üteme.
Az eddigieknél nehezebb lesz a fővárosban autóval az Árpád hídon Pestről Budára közlekedni – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Ugyanis a Flórián-téri felüljárók felújításának újabb üteme Buda felé csökkenti az áteresztőképességet. Pénteken várhatóan 20 órától lezárják az északi hidat, így autóval az ideiglenes forgalmi rend szerint az Árpád híd felől a Szentendrei útra csak a felüljárók alatti csomópontban, két sávon jobbra kanyarodva lehet majd közlekedni. A lezárást követően az északi hídon várhatóan november 24-én indul a felújítás.
Pesti irányban jobb lesz a helyzet, a felújított déli hídon a forgalom (mint korábban) a Szentendrei úti felhajtónál egy, azután két sávon halad az Árpád fejedelem útja, illetve Pest felé, valamint továbbra is használható a Pacsirtamező utcai visszafordító.
A BKK számításai szerint az északi híd teljes lezárása miatt az Árpád hídon Pestről Budára közlekedőnek hosszabb jelentős torlódásokra kell majd számítaniuk. Az Árpád híd és a Flórián téri csomópont áteresztőképessége az Árpád híd felől Buda, illetve Észak-Buda felé lényegesen kisebb lesz, mint a felújítás első ütemében.
A felújítás a buszforgalmat is érinti, a Szentendrei út felől érkező 34-es, 106-os, 118-as és 134-es nappali, valamint a 901-es és 918-as éjszakai járatok november 15. óta a déli hídon közlekednek, így nem érintik a bevásárlóközpont melletti Flórián tér megállót. A 34-es, 106-os, 901-es és 918-as autóbuszok újra megállnak a hídfőben lévő Szentlélek tér megállóhelyen. A 34-es és a 106-os autóbusz csúcsidőszakban sűrűbben jár.
Az északi híd felújítása miatt várható budai haladási irányú torlódások okán a BKK az Árpád hídon a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig ideiglenesen új buszsávot alakított ki szerdától (a Buda felé tartó 34-es, 106-os és 226-os, a Margitszigetre közlekedő 26-os autóbusz, és az elővárosi autóbuszok számára), a gépjárműforgalom így három helyett két sávot használhat. Elméletileg ez lényegileg nem csökkenti az áthaladási időt a szűk a két sávos áteresztőpont miatt, viszont a buszok gyorsabban átjuthatnak a hídon. A megoldás hátulütője, hogy a torlódási szakaszt növeli, illetve „áttolja” a Váci útra, és a körútra is.
A Szentendrei úton Észak-Buda felől érkező buszok a Kaszásdűlőtől, a Búza utcai HÉV-átjárótól a Bogdáni útig ideiglenesen kialakított buszsávon haladhatnak, onnan a már meglévő buszsávban folytatják az útjukat. Az Észak-Buda felől érkező BKK-járatok közlekedését szintén a Szentendrei úton buszsáv segíti a Czetz János köztől a Záhony utcáig. A Pacsirtamező utcában a Viador utcától a Nagyszombat utcáig meghosszabbított buszsávon közlekedik a 9-es autóbusz.
A déli hídpályát november 15-én nyitották meg, a gépjárműforgalom a Szentendrei úti felhajtónál rövid szakaszon egy sávon, majd két sávon haladhat az Árpád fejedelem útja, illetve Pest felé. A BKK felhívta a figyelmet, hogy az Árpád híd, illetve Pest irányából a Szentendrei útra az Árpád hídi lehajtó a budai hídfőt követően rövid szakaszon két sávra szűkül, igen nagymértékben megnehezítve a haladást.
Pest felől a Szentendrei útra az északi híd lezárása miatt csak a felüljárók alatti csomópontban, két sávon jobbra kanyarodva lehet közlekedni, ezért ott és az Árpád hídon is jelentős torlódás várható. A Vörösvári út felé szintén két sáv vezet. Az Árpád hídról érkezők a Pacsirtamező utca irányába három sávon kanyarodhatnak balra, és adott esetben a visszafordító igénybevételével is elérhetik a Szentendrei utat. A Vörösvári út felől érkezve továbbra sem lehet balra kanyarodni, de jobbra hajtva, a Pacsirtamező utcai visszafordítón keresztül változatlanul elérhető a Szentendrei út. A felüljárók alatt a kerékpárút-átvezetés és a gyalogosaluljáró a felújítás idején is használható.

Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
