Országos akció során a Rendőrség a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzi a közutakon a jövő héten.
November 17-én hétfőn kezdődik és 23. vasárnapig tart az egyhetes fokozott közúti ellenőrzési akció, amelynek során a Rendőrség a szabálytalan teherautókat és buszokat szűri ki a forgalomból. Az ellenőrzés időpontja nem véletlen, a magyar rendőrség is tagja az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) szervezetnek, amely éves ellenőrzési terveket készítve hangolja össze a tagországok rendőrségeinek a tevékenységét. A terv alapján a jövő hét az ideje a „Truck & Bus” akciónak, amelynek a célja, hogy kiszűrje azokat a szabályszegéseket, amelyek a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok üzemeltetéséből adódóan veszélyeztethetik a közlekedők biztonságát. A tapasztalatok szerint a több ország részvételével tartott összehangolt akciók eredményesebbek mint az önállóan, országos kereteken belül végzett ellenőrzések.
Mit ellenőriz a hatóság?
Vezetési- és pihenőidők betartása
A tachográf-adataik alapján ellenőrzik, hogy a járművezetők nem dolgoznak-e túl hosszú ideig, megfelelően tartják-e meg a kötelező pihenőket. A túlterhelt, fáradt járművezetők jelentős baleseti kockázatot jelentenek, ezért ezen szabályok betartása kiemelt figyelmet kap.
A veszélyes áruk szállítására (ADR) vonatkozó előírások teljesítése
A hatóságok ellenőrzik a szükséges dokumentumokat, a szállítás, jelölés megfelelőségét, valamint azt, hogy a szállított anyagok nem jelentenek-e kockázatot a közlekedés többi résztvevőjére.
A beutazás és tartózkodás jogszerűsége
A külföldi járművezetők esetében vizsgálják a belépés, a munkavállalás és a belföldi tartózkodás szabályszerűségét is.
A járművek műszaki állapota és rakományrögzítés
Kiemelten ellenőrzik, hogy a járművek megfelelnek-e a kötelező műszaki követelményeknek, illetve hogy a rakomány megfelelően van-e rögzítve. A nem megfelelő rakományrögzítés súlyos balesetekhez vezethet.
Miért fontos a Truck & Bus ellenőrzés?
A tehergépkocsik és autóbuszok a forgalom viszonylag kis részét teszik ki, ugyanakkor tömegükből, méretükből és sajátosságaikból adódóan egy esetleges szabályszegés vagy műszaki hiba aránytalanul súlyos következményekkel járhat. Továbbá jellemzően a tranzitútvonalakon magasabb a tehergépjárművek aránya a forgalomban, így a jelenlétük meghatározó. A ROADPOL akciók évek óta igazolják, hogy a nemzetközi, összehangolt ellenőrzések érdemben hozzájárulnak a közlekedésbiztonság javításához.
Kapcsolódás európai kezdeményezésekhez
A Truck & Bus ellenőrzés a ROADPOL éves műveleti tervének egyik kiemelt eleme, amelyben minden részt vevő tagállam ugyanazon időszakban végzi a vizsgálatokat. Magyarország évek óta aktív résztvevője ezeknek a közös műveleteknek, ezzel is erősítve az európai szintű közúti közlekedésbiztonsági együttműködést.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
