Egymilliárd forintból felújítják a Hungaroringet övező 3365 méternyi utat.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) bejelentése szerint egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Hungaroringhez közeli mogyoródi Víztorony utcában tartott sajtótájékoztatón azzal indokolta a döntést, hogy miközben a Hungaroring az idén nyáron ünnepelte a 40. évfordulóját, a versenypályát övező utak egy része nagyon rossz állapotban van. A Mogyoródot és Kerepest, illetőleg az autópályát összekötő utak leromlott állapotúak, kátyúsak. Hankó Balázs elmondta, hogy a kormány figyelembe véve a kerepesiek, szilasligetiek, mogyoródiak kérését, döntött arról, hogy a 3365 méternyi útszakaszt felújítja. Erre egymilliárd forintos támogatást biztosít, amiből 750 millió forint fog jutni az útfejlesztésre, a fennmaradó 250 millió forint pedig egy olyan terv elkészítésére, amely alapján meg felújíthatják a Hungaroringet elkerülő, amúgy Kerepest és Mogyoródot, valamint az autópályát összekötő út is. A felújítás a tavasz végéig elkészül.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.