A Budapesti közlekedési Vállalat (BKV) járművezetői ügyességi versenyen bizonyíthattak.
Több, mint harminc éve mérkőznek meg a fővárosi közösségi közlekedés járművezetői. A BKV éves ügyességi versenyén villamos-, autóbusz-, és trolibuszvezetők mérték össze a tudásukat elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. A „Keressük a BKV legjobb felszíni közösségi közlekedési járművezetőjét!” felhívásra nem 350 járművezető nevezett. Az ágazatok szerint megrendezett középdöntőkből 26 autóbusz-, 12 trolibusz- és 15 villamos járművezető kvalifikálta magát a Zách utcai Trolibusz Divízióban, és a mellette futó villamosvágányon rendezett döntőbe, amelyet október 16-án tartottak meg.

A vezetőknek KRESZ, forgalmi utasítás, műszaki ismeretek, szolgáltatási ismeretek témakörökben kellett tesztet kitölteni, amit követett a rutin pályán való megmérettetés. Az öt feladatcsoportban nyújtott teljesítmény alapján alakult ki a végső sorrend.
A verseny nyertesei: Varga Zoltán, autóbuszvezető (Dél-Pest Divízió), Virág Csaba trolibuszvezető és Bédeg Norbert villamosvezető (Budai Forgalmi Szolgálat)
Gratulálunk a győzteseknek!

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.