Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által közösen szervezett Biztonság Hete rendezvénysorozat országszerte programokkal várja az érdeklődőket.
A 2017 óta megszervezett Biztonság Hete programsorozat a közlekedésbiztonságról, a baleset-megelőzésről szól, de nem csak az utakon, hanem minden téren. A szeptember 15. és 21. között zajló tematikus hét során a két fő szervező közel 40 partner segítségével építette fel a programokat. Ennek során az ORFK-OBB és a Mabisz szeptember 16-18-án a BME napokra is kitelepül, szeptember 18-ám győri konferencián vesz részt, melynek a fókuszában a vasúti közlekedés áll. A rendezvénysorozat megnyitó sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen elmondta, hogy az elmúlt másfél évtizedben jelentősen csökkent a közúti balesetek, ezen belül a sérüléssel járó közúti balesetek száma, és szintén csökkent a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma is. „Ez egy nagyon pozitív folyamat” – fogalmazott, hozzátéve: a cél az, hogy a statisztika tovább javuljon.

Berzai Zsolt rendőr alezredes, az ORFK-OBB főtitkára kiemelte, hogy a közlekedésben résztvevőkre, legyen az gyalogos, kerékpárok, autós, motoros, rolleres, ugyanazok a közlekedési szabályok vonatkoznak. A főtitkár a biztonsági öv használatára vonatkozó új kutatást előzetes eredményeit ismertette, amely saját bevallásos volt. Ezek a lapján a gépjárművezetők 80 százaléka csatolja be az övet, a mellette ülők 90 százaléka, a hátul ülők közül azonban 10 emberből csak hét. Az alezredes hozzátette, hogy a reményeik szerint szeptember 18-tól, mikortól a biztonságiöv-használatának az elmulasztása bekerült az objektív felelősség körébe, ez az arány javulni fog.

Berzai Zsolt elmondta, hogy idén is kapcsolódik a program az Európai Mobilitási Hét rendezvényeihez is. Továbbá, hogy egy időben folyik az Európai Közlekedésirendészeti Szervek Hálózata által megtartott „Safety Day” Roadpol akció, amelynek keretében a rendőrök szeptember 16. és szeptember 22. között fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak Magyarország közútjain.
Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke azt mondta, évek óta részt vesznek a Biztonság Hete programon, feladatuk, felhívni a lakosság figyelmét a megelőzhető tűzesetekre. Idén is ötven helyszínen, ötven programmal vesznek részt az eseménysorozaton. Igyekeznek felhívni a figyelmet a közlekedésben megjelenő technológiai változásokra, újabb műszaki megoldásokra, amelyek akár tüzet is okozhatnak. Ide tartoznak az akkumulátoros autók, azok megfelelő, szakszerű töltése – mondta. Ebben az évben eddig 25 ilyen tűzesetük volt.

Holló Bence, a Mabisz elnöke azt mondta, a Biztonság Hete rendezvény a szövetség egyik legfontosabb rendezvénye. Tavaly több mint 110 ezer látogatójuk volt, és hat ország vette át ezt a kezdeményezést. Kitért a mikromobilitási eszközök használatának a térnyerésére, amelyek kihívást jelentenek a közlekedésben résztvevők számára. A szabályozás elindult ezen a terén is, a biztosítók is nyújtanak felelősségbiztosítást ezen eszközök egy részére használóiknak, azonban nagyon sok baleset történik ilyen eszközökkel. Holló Bence úgy látja: a nagyobb biztonságot a viselkedésbeli változás fogja elhozni. A közlekedés szereplőinek a „régi beidegződéseken” kell változtatnia ahhoz, hogy megjelentek az utatok a kicsi, de nagy sebességű eszközök, amelyeket kevés vezetési tapasztalattal rendelkező irányít.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
