2025.09.11, 05:52
Rekordszámban baleseteztek e-rollerrel gyerekek

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.

Rohamosan nő az e-roller használata és ezzel együtt az abból adódó balesetek száma. A Bethesda Gyermekkórház ismertetése szerint egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezett e-rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel, minden ötödik eset fejsérülés volt. A legtöbb ilyen sérülés júliusban történt, amikor 51 gyermek szorult sürgősségi ellátásra. Az elektromos rollerekkel súlyosabb baleseteket lehet szenvedni, mint kerékpárral vagy hagyományos rollerrel a körház tapasztalatai alapján. Az e-roller használatból származó sérülések skálája széles: a kisebb bőr- és lágyrészsérülésektől a tompa légúti, mellkasi és hasi sérülésekig terjed, és ezzel együtt nő a súlyos, műtétet igénylő balesetek száma is hazánkban.

A fiatalok jóval nagyobb arányban szenvednek zúzódást, csonttörést, mint a felnőttek, gyakori az arc- és fejsérülés, amely a sisakhasználat hiányát jelzi, de előfordult már olyan kiskorú beteg is, aki az egyik veséjét vesztette el. Becslések szerint csak a budapesti ellátásban havonta mintegy 150 gyermeket kezelnek hasonló balesetek miatt. Halász Gergely, a Bethesda Gyermekkórház gyermeksürgősségi osztályának osztályvezető főorvosa elmondta, hogy a nyári szünidőben megugrik a rollerbalesetek száma, és aggasztó, hogy minden ötödik eset fejsérülés volt, és 11 gyermek állapota súlyos vagy életveszélyes volt.

A sérülések legnagyobb része a felső végtagokat (32 százalék) érinti: gyakoriak az alkar- és orsócsonttörések, könyökzúzódások, vállsérülések. Minden ötödik esetben fejsérülés történt, például agyrázkódás vagy koponyazúzódás. Az alsó végtagon bokarándulások, térdsérülések, lábszártörések fordultak elő, és több gyermek érkezett arc- vagy torzósérülésekkel is. Előfordultak súlyosabb esetek is: a kórházban belső sérüléseket – például lépsérülést, hasi traumát – is kezelni kellett.

Az esetek 5,5 százaléka műtéti beavatkozást igényelt, és a triázsadatok szerint a többség közepesen vagy enyhén súlyos volt, de minden huszadik gyermek állapota súlyos vagy életveszélyes. A kórház kiemelte: a balesetek többsége megfelelő védőfelszereléssel – különösen sisak használatával – elkerülhető lett volna. A Bethesda Gyermekkórház nyomatékosan arra kéri a szülőket: bukósisak mindig legyen a gyereken, figyelmeztessék őket, hogy ne hajtsanak gyorsan és az e-roller helyett inkább kerékpárral közlekedjen a gyerek.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14