Kamionnal ütközött az ittas sofőr, akinek a biztonsági övet nem csatoló utasa a balesetben az életét vesztette.
A Bács- Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki ittasan a gépkocsijával egy útkereszteződésben olyan nagy ívben kanyarodott jobbra, hogy áttért a bal oldali forgalmi sávba és ott összeütközött a szemből érkező kamionnal. Az ütközés következtében az autó utasa a helyszínen életét vesztette.
A vádirat szerint a férfi 2024. december 13-án egy akasztói vendéglátóhelyen tejfakasztó bulin vett részt, ahol alkoholt is fogyasztott. A vádlott a rendezvényről az éjszaka folyamán autóval indult el és haza akarta vinni ismerősét is, aki az anyósülésre ült. A férfi a vendéglátóhelyről kivezető útról rá akart fordulni a főútra, azonban kanyarodása során ittassága miatt áttért a bal oldali forgalmi sávba és ott összeütközött a szemből érkező kamionnal, amelynek vezetője az ütközést – fékezése ellenére – már nem tudta elkerülni. Az ütközés következtében a személyautó biztonsági övet nem használó utasa a helyszínen életét vesztette, a vádlott pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azokat a KRESZ előírásokat, amelyek szerint járművet az vezethet, akinek szervezetében nincs szeszes italból származó alkohol, illetve járművel a másik útra jobbra kis ívben úgy kell bekanyarodni, hogy a jármű a bekanyarodás után a menetirány szerinti jobb oldalon maradjon. A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.
A rendőrség által a helyszíni szemle során készített képeken a vádlott által vezetett gépjármű, valamint a balesettel érintett kamion látható.

Nőtt a vadelütések gyakorisága
Évente több mint 7 ezer nagyvadat ütnek el Magyarországon.

Nőtt a vadelütések gyakorisága
Évente több mint 7 ezer nagyvadat ütnek el Magyarországon.
Segítség az „úrvezetői” jogosítvány megszerzéséhez
Új funkciókkal bővül a KRESZ digitális tananyaga, amely a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges.

Segítség az „úrvezetői” jogosítvány megszerzéséhez
Új funkciókkal bővül a KRESZ digitális tananyaga, amely a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges.
Fővárosi terelések
Útlezárások lesznek Budapesten szombaton és vasárnapi futóverseny miatt.

Fővárosi terelések
Útlezárások lesznek Budapesten szombaton és vasárnapi futóverseny miatt.
Elsősorban a tranzitútvonalakon ellenőriztek
Magyar és a román rendőrök közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében.

Elsősorban a tranzitútvonalakon ellenőriztek
Magyar és a román rendőrök közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében.
Gyengén erősebb augusztus az újautóeladásban
A Carinfo adatai alapján a tavalyinál több új kocsi fogyott augusztusban, viszont a júliusi értéket erősen alulmúlja a nyaralós hónap eredménye.

Gyengén erősebb augusztus az újautóeladásban
A Carinfo adatai alapján a tavalyinál több új kocsi fogyott augusztusban, viszont a júliusi értéket erősen alulmúlja a nyaralós hónap eredménye.
Kedvezmények az M1-esen ingázóknak
Az M1-es autópálya hamarosan induló felújítása idején az érintett szakaszon közlekedőknek autópályadíj-kedvezménnyel kompenzál a kormányzat.

Kedvezmények az M1-esen ingázóknak
Az M1-es autópálya hamarosan induló felújítása idején az érintett szakaszon közlekedőknek autópályadíj-kedvezménnyel kompenzál a kormányzat.
Mindenki hozzászólhat az új KRESZ-hez
Társadalmi egyeztetést indít a szaktárca az új KRESZ témájában.

Mindenki hozzászólhat az új KRESZ-hez
Társadalmi egyeztetést indít a szaktárca az új KRESZ témájában.
Formálódó autópiac
A július nem az autóvásárlásról szólt az EU-ban. A tavalyihoz képest csökkentek az eladási darabszámok, így a fordulat még várat magára.

Formálódó autópiac
A július nem az autóvásárlásról szólt az EU-ban. A tavalyihoz képest csökkentek az eladási darabszámok, így a fordulat még várat magára.