Magyar és a román rendőrök közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében.
Másfél hónapon át tartott az a közös magyar-román rendőrségi ellenőrzési akvió, amelyet Pest vármegye útjain folytattak elsősorban túlsúlyos járművekre, gyorshajtókra, az okmányok érvényességére, a „horrorkaravánokra”, a pihenőidő betartására és a rakományok rögzítésére koncentrálva. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság (PVRFK) jelezte, hogy a vármegye autópálya-szakaszain és gyorsforgalmi útjain sok külföldi személy- és teherautó közlekedik, amelyek vezetői az elmúlt időszakban egyre több alkalommal okoztak vagy szenvedtek el közlekedési balesetet.
Pest vármegyében az idén két nagyon súlyos baleset is történt, amelyben külföldiek voltak érintettek: Herceghalom, illetve Páty közelében. A két balesetben heten haltak meg. A PVRFK közleménye szerint a rendőrök július 15. és augusztus 31. között több olyan teherautósofőrrel szemben intézkedtek, aki nem használta a sofőrkártyát, így a tachográf nem tudta rögzíteni a tényleges vezetési időt. Volt, aki Németország és Románia között, több ezer kilométeren keresztül hajtott így szabálytalanul. Gykoriak voltak a megengedettnél 20, illetve 30 százalékkal súlyosabb teherautók is, és kiemeltek a forgalomból egy 16 országon áthaladó „horrorkaravánt” is, valamint másfél hónap alatt több mint száz balesetnél intézkedtek közösen.
Több nagyszabású akciót is szerveztek, 16 esetben intézkedtek a biztonsági öv be nem csatolása miatt, amiért összesen több mint félmillió forint közigazgatási bírságot szabtak ki. Egyéb KRESZ-szabálysértést 53 esetben tapasztaltak. Túlsúlyos járműszerelvényeket az egyenruhások 16 alkalommal szűrtek ki, ezekben az esetekben mintegy ötmillió forintnyi közigazgatási bírságot róttak ki.vMintegy 80 százalékban külföldi állampolgárokkal szemben kellett intézkedniük, a magyar rendőrök kommunikációját román kollégáik nagy mértékben segítették.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.