Budapesten a vártnál rosszabb a Flórián tér déli hídjának a műszaki állapota.
A fővárosban az Árpád híd forgalmának budai oldali fel-, és elvezetésében kulcsszerepet játszó Flórián téri felüljárók felújításában eljutottak a déli híd kezdő munkáihoz. Ennek során elkezdték feltárni a sérült-elöregedett részeket, és a vártnál rosszabb állapotot diagnosztizáltak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ezzel kapcsolatos közleményében ismertetik, hogy amikor eltávolították a pályaburkolatot és a szórt szigetelést, láthatókká váltak a vasbeton pályalemez, valamint a kéregbeton addig ismeretlen hibái. A műszaki szakértő jelentős, csak a bontási munkák elvégzését követően láthatóvá váló, azaz a felújítás megkezdése előtt előre nem látható károsodásokat tárt fel a déli híd pályalemezén.
Jelezték, hogy a felüljáró vártnál is rosszabb műszaki állapota akadályozza az új szigetelés megfelelő kialakítását. Ezért olyan – a jelenlegi vállalkozási szerződés feladatain túlmutató – javítások váltak szükségessé, amelyek befolyásolják a kivitelezés költségigényét, ütemezését, és elvégzésük nélkül a pályalemez tovább károsodna. A kivitelező elkezdte a pályalemez konzolos részeinek javítását, mivel ezek elengedhetetlenek a híd stabil és üzemszerű használatához. A feltárt problémák javítása pluszmunkát igényel, a tervezettnél hosszabb időt vesz igénybe, ezért a déli híd részműszaki átadás-átvétele tervezetten csak novemberben történhet meg. A felújítás során a felüljárót az eredetileg tervezettnél többlet műszaki tartalommal, többek között a pályalemez javítását is magában foglalva építik újjá.
A felújítást követően a megújult déli hídon a korábbi forgalmi rend szerint haladhat majd a forgalom a Szentendrei útról Pest irányába, akkor az északi hidat zárják majd le. Az északi hídon – ugyanúgy, mint a délin – a bontással és a pályalemez alapos átvizsgálásával kezdődik majd a felújítás, feltételezhető, hogy a bontást követően hasonló állapottal találkozik a kivitelező, mint a jelenleg felújítás alatt álló déli hídnál. A Flórián téri felüljárókat legutóbb 2002-2003-ban újították fel. Március 1-jén kezdődött korszerűsítésük azért szükséges, hogy a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő útszakaszt az elkövetkezendő évtizedekben is biztonságosan lehessen használni.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
