2025.07.29, 18:03
194 traffibox működik országszerte

A rendőrség meglátása szerint a továbbra is gyorshajtás a leginkább megfékezendő szabálysértési forma Magyarországon.

A közlekedésbiztonság nemcsak a rendőrség ügye, ez közös társadalmi felelősség – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence az 1996-ban felavatott, a III. kerületi Flórián téri parkban található közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél tartott rendezvényen kiemelte, hogy az elmúlt 15 évben jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma, azon belül a legnagyobb mértékben a halálos kimenetelű baleseteké.

Ebben nagy a szerepe a rendőrség eszközparkjának a korszerüsítésének, például, hogy a korábban kiépített VÉDA-rendszeren kívül egyre több úgynevezett „trafiboxot” helyez üzembe a rendőrség. Országszerte 285 ilyen berendezés kihelyezését hagyták jóvá 2022 óta, ezek közül 194 már működik 134 településen. Csak Budapesten 18 helyszínen 26 új sebességmérő kamerát (VidarSpeed) telepítettek a VÉDA-rendszerbe integrálva. Rétvári Bence megemlítette a vasúti átjáróknál indított pilotprogramról is, amelyben a MÁV-val közös programban az átjárókhoz telepített kamerákkal figyelik a forgalmat és szűrik ki a szabálytalanul közlekedőket.

Elmondta azt is, hogy már 104 drón is segíti a rendőrség közlekedésbiztonsági munkáját. Ezek az eszközök nemcsak a közlekedésrendészeti ellenőrzéseknél, közrendvédelmi feladatoknál nyújtanak segítséget a hatóságnak, hanem a helyszíneléseknél is. Az államtitkár szót ejtett a rendőrség Pofátlan(tan)ítás elnevezésű akciójáról is, amely során a rendőrök kamerával felszerelt civil jellegű autókkal vesznek részt a közlekedésben, így szűrve ki a kirívó szabálytalanságot elkövető autósokat.

A tapasztalatok szerint a rendőrség által a különböző forgalmi helyezetekről készített és nyilvánosságra hozott felvételei erős társadalmi visszhangot váltanak ki. Az államtitkár szerint ezek a képek elgondolkodtatják az embereket. Rétvári Bence kiemelte: július 5-től életbe lépett az objektív felelősség a biztonsági övek használatával kapcsolatban. A jogszabálymódosítás a gépkocsi üzemben tartóját teszi felelőssé, ha az autóban nem használják a biztonsági övet.

2507 Retvari Bence 1

Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a közlekedési balesetek három fő oka a gyorshajtás, az elsőbbséggel kapcsolatos szabályok, valamint a kanyarodás, irányváltás szabályainak be nem tartása. Továbbra is probléma az alkohol vagy kábítószer hatása alatti autóvezetés. „Jó úton járunk, de nem elég tempósan, így további erőfeszítésekre van szükség” – fogalmazott. Mint mondta: ezen cél eléréséhez az „állami akarat” nem elég, szükség van a közlekedők együttműködésére is.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14