A Citroen tulajdonosa, a Stellantis „Stop-Drive” kampányt indított a 2009 és 2019. között gyártott Citroën C3 és DS3 gépkocsikra.
A Stellantis, amely többek között a Citroen tulajdonosa is, Európa -szerte „Stop-Drive” kampányt jelentett be a Takata légzsákkal szerelt, 2009 és 2019. között gyártott Citroën C3 (második generációs) és DS3 (első generációs) autókra vonatkozóan. A „Stop-Drive” azt jelenti, hogy a gépkocsi használatát fel kell függeszteni és azonnal fel kel keresni egy márkaszervizt. Az érintett gépkocsik tulajdonosai közvetlen értesítést is kapnak, hogy ne használják az autójukat, és keressék fel a márkakereskedői hálózatot az ingyenes javítás mielőbbi elvégzéséért, valamint a járművük érintettségét ellenőrizzék.
A Stop-Drive kampányban érintett gépkocsikra már folyamatban volt egy visszahívás, amely több, mint egy éve indult Dél-Európából északi irányban haladva. A visszahívási döntések, különös tekintettel a Stop-Drive kampányokra, több tényezőn alapulnak, beleértve a légzsák specifikációit, a gépkocsi korát és használati körülményeit, az éghajlati kondíciókat és a szabályozó hatóságok értesítéseit. Egy a közelmúltban Franciaországban történt esetet követően a Stellantis elindította Stop-Drive kampányát az összes érintett gépkocsira vonatkozóan.
A Stop-Drive kampányban érintett ügyfelek rövidesen további értesítéseket kapnak. Az érintett autók 2009 és 2019. között gyártott Citroën C3 vagy DS3 típusok. Az érintettség pontos meghatározásában a forgalmi engedélyben szereplő gyártási év, vagy a Citroën weboldalán elérhető alvázszám ellenőrző felület https://www.citroen.hu/karbantartas/visszahivas.html segítségével tudnak meggyőződni a tulajdonosok. Természetesen, a Citroën márkakereskedésekben is érdeklődhetnek. Magyarországon az érdeklődő Citroen tulajdonosok a következő email címre is írhatnak: takata@c-automobil-import.hu.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
