2025.06.28, 20:57
Valamivel olcsóbb lett a biztosítás

Csökkent a személyautók májusban megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja.

Átlagosan 58 ezer forint volt a személyautók májusban megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja (kgfb), 3,3 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakban; az autósok szempontjából ez kedvező fordulat, mert az előző hónapokban magasabbak voltak a díjak az egy évvel korábbinál. A Netrisk.hu biztosításközvetítő adatai szerint januárban, februárban és márciusban 1,5-4,6 százalékkal drágábbak voltak az újonnan megkötött kötelező biztosítások éves szinten. Áprilisban 0,5 százalékos volt az éves emelkedés, ezt követte a májusi csökkenés, a júniusi részadatok pedig már 6 százalékos csökkenést jeleznek.

Az év első öt hónapjában valamivel 60 ezer forint fölött volt az átlagdíj, ami visszafogott, 1,5 százalékos drágulás, bőven elmarad az erre az időszakra jellemző 4,9 százalékos átlagos inflációtól. Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója a cég közleményében elmondta, hogy a személyautók kgfb-díjainak csökkenésében szerepet játszik a biztosítók közötti árverseny, illetve az, hogy az autósok is árérzékenyek. A szakember szerint a gazdasági környezet is hatással van az árakra, a csökkenő extraprofitadó és a kormányzati egyeztetések nyomán több biztosító önként csökkentette díjait.

Akik most évforduló előtt állnak, akár az inflációnál alacsonyabb díjemeléssel vagy megtakarítással is számolhatnak, főként, ha korábban nem váltottak biztosítót. A Netrisk megrendelésére készült kutatás eredményei szerint a kötelező biztosítás váltása mára rutinszerűvé vált. Tízből négy autós az elmúlt évben módosította szerződését, és a többség nyitott a váltásra, ha jobb ajánlatot talál.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14