Gyerekeknek tartottak balesetmegelőzési programot a Hungaroringen.
„Biztonságban, két keréken” elnevezéssel tartott közös balesetmegelőzési rendezvényt pénteken a Hungaroring és a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A mogyoródi Formula 1-es pályán található Hungaroring Driving Centerben a sajtótájékoztatón Lauda Zoltán, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője elmondta, hogy a halálos kimenetelű balesetek majdnem felében, a súlyos sérüléssel járó eseteknek pedig mintegy egyharmadában gyalogosok, kerékpárosok, rolleresek és motorosok érintettek. A sérüléssel járó kerékpáros- vagy rolleresbaleseteknek pedig 50-60 százalékban az ezekkel közlekedők az okozói.
Dr. Varga Marcell gyerektraumatológus, az Országos Baleseti Intézet ortopéd és baleseti sebésze megosztotta a tapasztalatait a két keréken szerzett sérülésekkel kapcsolatban: „Hamarosan itt a nyári szünet, nálunk a kórházban ezek a horror hónapok, sajnos ilyenkor megnő a gyerekek és a fiatal sérültek száma is, és a nagy részük közlekedési balesetben sérül meg. Az elektromos rollerekre kell különös figyelmet fordítani, mert azok nagyobb sebességre képesek, és nemcsak horzsolásos sérüléseket lehet velük szerezni, hanem lábszártöréstől koponyasérülésig mindent látunk. A KRESZ ismerete és a védőfelszerelések használata nagyon fontos, mert legyen szó kerékpárról, rollerről vagy görkoriról, ha van megfelelő védőfelszerelés, karcolásokkal is könnyebben megúszható egy-egy baleset.””
Az eseményhez ismert sportolók és közéleti személyiségek is csatlakoztak, akik rövid elméleti teszt után a motoros és kerékpáros rendőrökkel mérték össze tudásukat két keréken. Beszállt a vetélkedésbe két olimpiai bajnok, a kajakos Tótka Sándor és a vívó Andrásfi Tibor, a gyorsaságimotoros világbajnok Talmácsi Gábor, valamint Vastag Csaba előadóművész és Molnár Csilla televíziós műsorvezető.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.