A MÁV felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt heti tiszaeszlári az ötödik halálos vasúti átjárós baleset az idén.
2025-ben tizennégy alkalommal történt baleset vasúti átjárókban, amelyekben öten haltak meg – közölte a MÁV Pályaműködtetési Zrt. debreceni területi igazgatója a Tiszaeszlárnál történt baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón. Hadnagy Attila elmondta, hogy a szabolcsi település határában lévő, fénysorompóval biztosított átjáróba a tilos jelzés ellenére hajtott be egy személyautó, és összeütközött a Görögszállás és Tiszalök között közlekedő személyvonattal. Az ütközés erejétől a vonat kisiklott, és a vasúti pályáról félig leborulva állt meg; a személyautó a síneken akadt, bal oldala teljesen összeroncsolódott.
A balesetben a gépjármű vezetője a helyszínen az életét vesztette. A vonaton tizenöt utas és kétfős személyzet utazott, közülük egy utast fejsérülés miatt kórházba szállítottak, a mozdonyvezetőnek a térde, a jegyvizsgálónak pedig a bokája sérült meg. Hadnagy Attila tájékoztatása szerint a vonat 28 km/óra sebességgel haladt, amikor az átjáróban összeütközött a személyautóval, a fénysorompó jól működött. A vasúttársaság területi igazgatója emlékeztetett, hogy az elmúlt évben 76 esetben történt hasonló baleset tizenhat halálos áldozattal, idén a tiszaeszlári már a tizennegyedik ilyen eset az ötödik halálos áldozattal.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
