Új, szélesebb gyalogos-kerékpáros híd épül Velence mellett az M7-es autópálya fölé.
A héten elkezdődnek az M7-es felett átívelő velencei gyalogos-kerékpáros híd átépítéséhez kapcsolódó előkészítő munkálatok – közölte a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A jelenlegi, 3 méter széles, 9 százalékos emelkedővel épült hídtól a Balaton irányába eltolva, nagyjából 20 méterre épül fel az új hídszerkezet: az eddiginél szélesebb, 4,5 méteres, és enyhébb, 5 százalékos „hosszesésű” lesz. A vállalat tájékoztatása szerint a régi híd felújítása az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lenne, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során a kiszélesített pálya már nem férne el alatta. A most épülő új műtárgy az M7 fejlesztési igényeihez igazodva épül meg, várhatóan az év végére készül el. A meglévő híd a korlátozások (súlykorlátozás) mellett továbbra is biztonságos, azon a gyalogos és kerékpáros forgalom folyamatosan biztosított lesz, azt várhatóan csak az új híd forgalomba helyezését követően bontják majd el. A híd építéséhez kapcsolódóan a későbbiekben számítani kell majd forgalomkorlátozásra az M7-es autópályán: teljes pályazár csak az éjszakai órákban várható rövidebb időszakokra. A főpályát és a Velence csomópontot érintő forgalomkorlátozásokról, azok pontos időpontjáról, menetrendjéről az MKIF Zrt. időben, előre tájékoztatja majd az utazóközönséget a weboldalán, a közösségi médiában, illetve az Útinformon keresztül.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.