2025.03.17, 05:11
Olcsóbb pályamatrica Borsodban

2500 forintba fog kerülni 2026-ban a borsodiaknak a vármegyei autópályamatrica.

Várhatóan 2500 forintért vehetik meg a Borsod-Abaúj-Zemplénben élők jövőre a megyei autópályamatricát – jelentette be Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter elmondta, hogy miniszterként úgy döntött, hogy 65 százalékos kedvezményt adnak a matrica árából, ezért a vármegye teljes, 135 kilométeres autópályaszakaszát használhatják 2026-ban. A tárcavezető közölte, hogy egy szikszói lakossági fórumon a választópolgárokkal arról állapodott meg, hogy a Strabagot rákényszerítik az M30-as autópályán lévő hiba kijavítására, ami miatt a sztráda érintett szakasza már egy éve le van zárva. Megállapodtak abban is, hogy a Borsod vármegyei úthasználati díjat fizetőket ezért kompenzáció illeti meg. A miniszter úgy fogalmazott, a hiba kijavítása őszig megtörténik, a kivitelezőtől pedig a helyreállítás mellett a kompenzációt is behajtják. Az M30-as autópálya szikszói szakaszát az üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tavaly február 17-én zárta le, miután a pályaszerkezet több helyen is elmozdult, a burkolat pedig megrepedt. A témában február közepén lakossági fórumot rendeztek a városban, ahol ismertették a kivitelezés részleteit. A munkálatokkal október végéig kell elkészülni.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14