2025.03.07, 09:49
Helyzetjelentés a Flórián térről

Március 1-jétől, szombattól, Budapesten a Flórián térnél a déli híd lezárása miatt minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre, jelentős torlódásra kell számítania.

A lezárás kezdetétől a BKK forgalomszervezői a helyszínen járva vizsgálják a Flórián tér és környéke forgalmát. A Flórián téri felüljárók felújítása szükségszerűen forgalomkorlátozásokkal jár, március 1-jétől, szombattól a déli híd lezárása miatt jelentős változások léptek életbe.  A társaság utaskoordinátorai a felújítás elején a Kolosy téren, a Kiscelli utcában, valamint a Szentlélek téren is az utasok segítségére siettek, és folyamatosan tájékoztatnak az arra közlekedő buszok útvonaláról, illetve menetrendjéről.

Az első napok tapasztalatai alapján a Budapest Közút finomhangolta a Flórián téri csomópontban lévő közlekedési lámpákat, hogy többek között enyhítse a Bécsi úton, illetve Vörösvári úton közlekedők torlódását. Csúcsidőben a Szentendrei út felől érkezők a Pacsirtamező utcai új, kétsávos visszafordítón át gyorsabban elérhetik az Árpád hidat, ezért a BKK továbbra is kéri az autósokat, hogy ha már a felüljáró felhajtójánál nehezebb haladást észlelnek, akkor a felüljáró helyett a Flórián téri csomópont után kialakított visszafordítón keresztül hajtsanak fel a hídra. A BKK az első napokban három rendőri egység segítséget kért a helyszínre, intézkedésre vagy jelentősebb beavatkozásra ugyanakkor nem volt szükség.

A szakemberek továbbra is a helyszínen tartózkodnak, és az első napok tapasztalatai alapján döntenek az esetleges további forgalomtechnikai beavatkozásokról, az arra közlekedő buszok végleges kapacitásáról, valamint a szükséges menetidő-módosításokról. A BKK továbbra is azt kéri, hogy aki teheti, válassza a közösségi közlekedést, akinek viszont mindenképp autóval kell utaznia, lehetőleg válasszon másik útvonalat.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14