2025.02.18, 05:30
Dugóelőrejelzés a fővárosban

Kedden és szerdán lezárások lesznek Budapesten delegáció közlekedése miatt.

Kedden egész nap és szerdán délelőtt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint, mindkét napon reggel 8.30 és 9.30 között lezárások várhatóak a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és az M4-es autóút-M0-s autóút-M3-as autópálya-Kós Károly sétány-Andrássy út útvonalon, kedden délelőtt a Hősök tere környékén, valamint a nap folyamán több alkalommal a Belvárosban és a budai Várban, továbbá szerdán reggel a Dohány utcai zsinagóga környékén.

A korlátozások a BKK járatait, egyebek mellett a kisföldalatti, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 210-es autóbuszok, valamint számos trolibusz közlekedését is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni. A BKK a 2-es, a 3-as és a 4-es metrók igénybevételét ajánlja, illetve kéri, hogy akinek a repülőgépe kedden vagy szerdán az említett időszakban indul, lényegesen korábban induljon el otthonról, tekintettel arra, hogy a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető utat ezekben az időszakokban 30-40 percre lezárják, ezért az oda közlekedő buszjáratok, a 100E és a 200E sem tudják megközelíteni a légikikötőt.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14