A két nagy használtautó-hirdetési portál egyaránt jelentős aktivitásról számolt be a vásárlók és eladók oldaláról egyaránt.
A Használtautó.hu és a JóAutók.hu portálok egyaránt a kereslet-kínálkat élénküléséről számoltak be, amit alátámasztanak a DataHouse adatelemző cég információi is, amely szerint idén januárban 10 445 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, 13 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Tavaly 111 ezer külföldről származó autó kapott magyar rendszámot, a belföldi átírások száma ennek több mint nyolcszorosa, 909 ezer volt.
A Használtautó.hu-n meghirdetett autók átlagéletkora minimálisan emelkedett, így az átlagéletkor a benzines autók esetében 13,5, a dízeleknél 12,2, elektromos autóknál 3,6, hibrideknél pedig 4,3 év. Januárban először a hirdetett autók számában megelőzték az elektromos kocsik a hibrideket. A portál januári adatai alapján a hajtásláncok rangsorát a benzines autók vezetik, amelyek iránt 312 ezren érdeklődtek az év első hónapjában. A második helyen továbbra is a dízelek vannak 236 ezer érdeklődővel. Idén az elektromos autók kerültek a dobogó harmadik fokára, letaszítva a hibrideket; az elektromos autók iránt 30 ezren érdeklődtek, a hibridek iránt 26 ezren indítottak keresést.
A legnépszerűbb hajtásláncok esetében emelkedtek az átlagárak, de az elektromos autókat ez nem érintette, idén januárban olcsóbban lehetett használt elektromos autót venni, mint tavaly ugyanebben a hónapban – ez részben az elektromos autókat érintő futó állami vásárlási támogatás hatása, amely nagyban növeli az első évi értékvesztést. Az elektromos modellek iránti kereslet egy év alatt 40 százalékkal nőtt, míg a hibridek iránti csak 19 százalékkal emelkedett. A növekvő érdeklődés hatására az elektromos autók piaci készletének értéke csaknem 7,6 százalékkal csökkent, míg a többi hajtáslánc esetében minimális növekedés történt.
A JóAutók.hu közleménye szerint az elmúlt évek legaktívabb évkezdete az első negyedév további részében is folytatódhat, mivel ebben az időszakban a felszabaduló lakossági megtakarítások, illetve kisebb részben az újonnan bevezetett hitellehetőségek is élénkítik a keresletet. Az élénkülés hátterében a portál elemzői szerint az is áll, hogy az állampapírokból az ezekben a hónapokban esedékes kamatforduló miatt kiáramló megtakarítások egy része az autópiacra kerül, valamint a most bevezetett munkáshitelt is sokan autóvásárlásra fordítják a banki beszámolók alapján. Mindez ellensúlyozni tudja a tartósan 400 forint feletti euróárfolyam visszatartó hatását is.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
