Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
A rendőrök két éjszakán át fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a fővárosban Budán: 2100 autóvezetőt ellenőriztek és 30 esetben kellett intézkedniük ittas vezetés miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) jelentése szerint január 17-én és 19-én éjszaka tartották az akciót, amelynek az eredményeképp 11 járművezetővel szemben büntetőeljárás indult, 19-et pedig mintavételre állítottak elő, közülük öt sofőr 50 ezer, három pedig 136 ezer forint bírságot kapott. A XI. kerületben négy embert kábítószer fogyasztása miatt fogtak el a rendőrök, két embernek segítséget nyújtottak, amíg a mentő kiérkezett hozzájuk. Az ittas vezetés mellett más szabálytalanságokat észlelve is intézkedtek az egyenruhások. Nyolcan nem adtak elsőbbséget, egy autós átment a záróvonalon, tízen nem használták az irányjelzőt, nyolc ember pedig összesen 160 ezer forint közigazgatási bírságot kapott, mert nem csatolták be a biztonsági övet. Hat embert feljelentettek, 30 esetben pedig összesen 684 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki a szabálysértések elkövetése miatt.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.