Január 10-étől, péntektől 50 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség a Budai alsó rakpart Tímár utca és Rákóczi híd közötti szakaszán is.
A fővárosban a Budai alsó rakparton a Tímár utca és a Rákóczi híd közötti – csaknem 8 kilométer hosszú – útszakaszon január 10-étől, péntektől az eddigi 70 km/órás útszakaszokon is 50 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben. Kivétel ez alól a Nagyszombat utcai kijelölt gyalogos-átkelőhely és kerékpárút-átvezetés környezete, ahol 40 km/óra sebességhatár. A sebességhatár felülvizsgálatát a főváros azzal indokolta, hogy az érintett útszakaszon 2019 és 2023 között egy halálos, 15 súlyos-, és 35 könnyű sérüléssel végződő baleset történt, valamint a turisztikai célpontoknál megnőtt a gyalogosforgalom. Úgy számolnak, hogy az útvonal kapacitását a megengedett sebesség csökkentése érdemben nem befolyásolja, azt elsősorban a csomópontok áteresztő képessége határozza meg.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.