2024.11.05, 09:46
Három napon át tartó dugók a fővárosban

Delegációk közlekedése miatt november 6. és 8. között lezárásokra kell számítani Budapest több kerületében.

Az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára, és a november 7-8-ai informális EU-csúcsra érkező magas rangú politikusok gyors, védett közlekedtetése okán november 6-án 14 órától 24 óráig a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 „E” porta – M4 autóút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető szakasza – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Eötvös tér – Pesti alsó rakpart – Március 15. tér – Szabad sajtó út útvonalon kell elsőként lezárásokra számítani a konvojok vonulásának ritmusában.

November 7-én 10 órától 20 óráig a Szabad sajtó út – Március 15. tér – Pesti alsó rakpart – Eötvös tér – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Dózsa György út – Ifjúság útja – Stefánia út útvonalat. Valamint 14 órától 24 óráig a Pesti alsó rakpartot a Margit híd és a Lánchíd között, valamint az Akadémia utcát zárják le, szintén a magas rangú vendégek biztosított közúti mozgása miatt.

November 7-én 7 órától 24 óráig, valamint november 8-án 7 órától 18 óráig a Szabad sajtó út – Március 15. tér – Pesti alsó rakpart – Eötvös tér – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3 autópálya bevezető – M0 autóút – M4 autóút – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 „E” porta útvonalon, illetve november 8-án 10 órától 20 óráig a Pesti alsó rakpart – Eötvös tér – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Dózsa György út – Ifjúság útja – Stefánia út útvonalon kell a közlekedőknek lezárásokra számítani.

A lezárások idején a keresztirányú forgalmat is megállítják. Az érintett útszakaszokon november 5-től már tilos megállni.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14