Együttműködik a biztonságos közlekedés elősegítésére a Magyar Suzuki és az ORFK-OBB.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Suzuki Zrt. és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB). A partnerség lényege, hogy közös kommunikációs kampányokkal szeretnék elérni az edukációt a közúti közlekedésben. A Magyar Suzuki a jövőben támogatja az ORFK-OBB által szervezett eseményeket, programokat, ahol nem csak felnőtteket, hanem gyerekeket és középiskolásokat is megszólítanak. Első lépésként a rendőrség szakmai partnerként támogatta a Magyar Suzuki „Együtt az utakon – Te is voltál kezdő sofőr” közlekedésbiztonsági kampányát.
– Az ORFK-OBB hosszú évek óta együttműködik a Magyar Suzuki Zrt-vel, több közös közlekedésbiztonsági kampányt folytattunk, valamint kiadványokat jelentettünk meg – hangsúlyozta Berzai Zsolt r. alezredes, az ORFK-OBB főtitkára. Ezt az évek óta tartó kapcsolatot emeltük idén magasabb szintre az együttműködési megállapodás aláírásával. Így megújult erővel, biztonságosan haladunk „Együtt az utakon” – mondta az ORFK-OBB főtitkára.
– A Magyar Suzuki felelős vállalatként figyelmet fordít a közlekedésbiztonságra – emelte ki Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője. Több, mint 30 éve biztosítunk ügyfeleinknek különböző autó típusokat a mindennapi mobilitáshoz. Autógyártóként azonban abban is élen kell járnunk, hogy együtt fejlődjünk a vásárlóinkkal, edukáljuk őket a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban. Az ORFK-OBB együttműködéssel közös erővel, hatékonyabban tudjuk megszólítani az embereket azért, hogy mindannyian biztonságban érezzük magunkat az utakon – tette hozzá Bonnár-Csonka Zsuzsanna.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.