57 kilométernyi mellékutat újítanak fel a Dél-Dunántúlon.
22 útszakaszon a Dél-Dunántúlon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 57 km hosszban tervez útfelújításokat. A társaság 7 támogatási szerződést kötött, amelyekre bruttó 15,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A program során négy és öt számjegyű utakat újítanak fel. A tervezet részeként egyebek közt felújítják az 5712-es jelű Siklós – Drávaszabolcs összekötő út mintegy 2,7 kilométeres szakaszát is. Az elképzelések szerint a munkálatok végeztével javul a forgalombiztonság és az utak szolgáltatási színvonala a térségben. A TOP Plusz program teljes, 5248,8 millió eurós (csaknem 2 ezer milliárd forint) forráskeretének 83 százalékát az EU, 17 százalékát a magyar költségvetés fedezi.
A bomba az oka
Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.

Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.

Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz
Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.

A legkapósabb elektromos cégautó
A kormány vállalati elektromosautó vásárlási támogató programjának jelenlegi éllovasa a több mint 17 millió forintos indulóáru Tesla Model Y. Sokat fognak velük dolgozni.

Olaszországban életbe léptek az új közlekedési szabályok
Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olasz közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.

Ittas-, és drogos sofőröket szűrnek ki a forgalomból hétfőtől
A békésebb ünnepi felkészülésért a jövő héten az autósok fokozott rendőri ellenőrzésekkel találkozhatnak Európa szerte: a célkeresztben az ittas-, vagy bódult állapotban vezetők lesznek. A magyarországi utak sem kivételek.

Ónos eső várható szombaton a déli országrészben
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján "citromsárga veszélyjelzés" van érvényben a szombat hajnalban és kora reggel várható ónos esőzés miatt.

Az év végi biztosítóváltás mérlege
A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.