2024.09.23, 21:23
Átlépte a százezret a „Biztonság Hete” látogatottsága

A mikromobilitás volt az idei fókusztéma a Biztonság Hete rendezvénysorozaton. A rendezvény zárónapját a Driving Camp-en tartották a hétvégén.

A szeptember harmadik hetében már nyolcadik alkalommal megrendezett Biztonság Hete rendezvénysorozat idén a gyorsösszegzés szerint mintegy 15 ezer látogatót vonzott. Ezzel a sorozat indítása óta átlpte a százezret a helyszíni érdeklődők száma. A témahét szeptember 16. és 22. között zajlott, országosan több mint 65 helyszínen. Az ORFK-OBB, a MABISZ, valamint további több mint 30 partnerszervezet munkája által minden vármegyében megismerkedhettek a látogatók a közlekedésbiztonság számos összetevőjével.

2409 Biztonsaghete Zaro 2

A legtöbb baleset odafigyeléssel, felelős magatartással elkerülhető. A témahét zárónapján az életmentés, újraélesztés próbababán, ugrálóvár, mini gyakorló pálya kerékpárosoknak, gyerekek által vezetett mini kamionok, közlekedési ügyességi játékok, valamint baleset-megelőzési feladatok, digitális ismeretterjesztő feladványok, a helyes válaszokat ajándékokkal jutalmazó szerencsekerekek várták a zsámbéki Driving Campre kilátogatókat.

2409 Biztonsaghete Zaro 1

Az idei témahét a mikromobilitás, a kerékpárosok és gyalogosok közlekedésbiztonságát állította fókuszába. A téma fontosságát alátámasztják a statisztikák. Az év első hét hónapjának e-rollerekhez köthető 319 személyi sérüléses balesetéből ugyanis kétszer annyinak voltak okozói, mint elszenvedői ezen új típusú járművek használói. Szintén a zárórendezvényen, a NIT Hungary által szervezett „5 tengelyen – Biztos kézzel” versenyen mérték össze tudásukat az ország legjobb kamionosai. „2024. Bajnokok Bajnoka” Szabados Gábor lett, a második és a harmadik helyen pedig Könczöl András és Szalai Gábor végzett.

2409 Biztonsaghete Zaro 1 1

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14