Elkészült az 53. számú főút Soltvadkert elkerülő szakaszának első üteme.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában készül az 53. számú főút Soltvadkertet elkerülő szakasza, amelynek a célja, hogy a település belterületi szakasza mentesüljön az átmenő forgalomtól. Így a lakosok biztonságosabban közlekedhetnek, valamint csökken Soltvadkert zajterhelése, valamint légszennyezettsége is. A Soltvadkertet északról és keletről is elkerülő 8,8 kilométer hosszú 2×1 sávos útszakaszon többek között 5 körforgalmú csomópont, egy vasútvonal feletti új híd, egy 800 méter hosszú bekötőút, egy kerékpáros aluljáró, közúti ellenőrzőhelyek, valamint buszöblök épülnek. A beruházás két ütemben történik, a már elkészült első ütemben a 8,8 kilométer hosszú nyomvonalból 4,8 kilométer készült el. A 2×1 sávos szakaszt 7,5 méter útburkolat szélességgel és 12 méter koronaszélességgel, illetve 3,5 méter sávszélességgel alakították ki. A beruházás részeként megépítettek egy négyágú csomópontot, majd a nyomvonal külön szinten keresztezi a 150-es számú Budapest-Kelebia vasútvonalat, amelyet egy körforgalmi csomópont követ. Szintén körforgalmú csomópont épül az új út és a Vadkerti tó felé vezető út találkozásába, a kerékpárosok számára kialakítandó külön szintű átvezetéssel, valamint a Kecskemét irányába haladó 54. számú főúttal való találkozásába is. A fejlesztés részeként közúti ellenőrző hely, buszöböl és a fő pályát keresztező önkormányzati és földutak rávezetései is megépültek.
A II. ütemben szerepel két körforgalmú csomópont építése az új nyomvonal és az 5405 jelű Soltvadkert-Kiskunmajsa-Szeged összekötő út, valamint az 53. számú főút találkozásában, kerékpárút, valamint a fő pályát keresztező önkormányzati és földutak kivitelezése. A fejlesztést hazai forrásból finanszírozzák. A beruházás első ütemének nettó összege 9,5 milliárd forint. A Soltút Útépítő Fenntartó és Kereskedelmi Kft. végzi a teljes kivitelezést, amelynek értéke nettó 15,8 milliárd forint.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
