Vegyük át még egyszer miért fontos a biztonsági öv, a gyermekülés, és a bukósisak használata! Nem véletlenül ellenőrzi a rendőrség a passzív biztonsági eszközök alkalmazását.
Magyarországon 1976. január 1-je óta kötelező a biztonsági öv használata a gépjárművekben, 1994 óta pedig a hátsó ülésen ülőknek is kötelező övet csatolni lakott területen kívül és belül is egyaránt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fentiekkel a közlekedők többsége tisztában van, azonban sokan mégsem használják ezeket a passzív biztonsági eszközöket. Rendre történnek olyan balesetek, amelyek halálos áldozattal járnak, holott az övhasználat esélyt adott volna a baleset túlélésére. A biztonsági öv egy balesetben játszott életmentő szerepét számtalan tanulmány és a statisztikák is igazolják. Egy közlekedési balesetben a biztonsági övet használók túlélési esélye nagyságrenddel magasabb az öv becsatolását mellőző közlekedőkhöz képest. Övet használva a sérülések súlyossága is alacsonyabb, sőt egyes esetekben a sérülés elkerülhető.
Idén már tartott a rendőrség Magyarország egész területén a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – szabályszerű használatára irányuló közúti ellenőrzés-sorozatot. Az ellenőrzést végző rendőrök tapasztalatai szerint a biztonsági öv használatát leggyakrabban a járművezetők mellőzik. Sajnálatosan máig sokan nem, vagy nem szabályosan használják a gyermekbiztonsági rendszereket, a bukósisakot pedig leginkább segédmotoros kerékpárokat, robogókat vezetve nem viselik a járművel utazók. Ezért van ismét szükség az országos, fokozott ellenőrzésre! Kérjük ne csak a rendőri jelenlét miatt használják a felsorolt biztonsági eszközöket!
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.