A Google számos új funkcióval frissíti mindkét alkalmazását, és tudásban közelíti is egymáshoz a kettőt.
A Google Maps frissítései részben a Waze fontosabb funkcióinak az integrálását jelentik – írta a The Verge. A frissített Google Maps-en is lehetőség nyílik arra, hogy különböző közlekedési eseményeket jelezzenek a felhasználók. Ehhez külön ikonok jelennek meg. Így megoszthatóak a balesetek, a torlódások, a lezárások, a rendőri ellenőrzések, valamint a sebességmérések helyszíne is. A térképen megjelenő figyelmeztetést a többi közlekedő megerősítheti vagy törölheti – csakúgy, mint a waze-ben.
2013 óta, amikor a Google felvásárolta a Waze-t, évről évre felreppentek a hírek, hogy a folyamatos integrálással a Waze meg fog szűnni. „A két alkalmazás nem fog összeolvadni” – hangsúlyozta Can Comertoglu, a Google Maps termékfelelőse. Hozzátette, hogy a Waze-felhasználók nagyon elkötelezettek, de ugyanúgy ez fordítva is igaz.
A Google Maps szolgáltatás új funkciója lesz, hogy az úticélnál azonosítja az épület bejáratát, amikor közelednek hozzá. A funkció pontosan meghatározza azt az épületet, és azt pirossal kiemeli, egy zöld jelzés pedig az épület főbejáratára mutat. Az új Google Maps a közeli parkolókat is mutatni fogja. A továbbfejlesztett incidensjelentések a következő frissítéssel érkeznek Androidra, iOS-re valamint a speciális alkalmazásokra, mint a Google Maps Go, valamint az Android Auto és az Apple Carplay.
A Google Maps mellett a Waze is kap néhány új funkciót. A felhasználók jelenthetik az új típusú közlekedési kamerákat, így például a buszsávot figyelőket, vagy azokat, amelyek ellenőrzik, hogy be vannak-e kapcsolva a biztonsági övek. A Waze ez utóbbi funkcióval kapcsolatban a rendőröknek nincs egységes álláspontja. Vannak olyan országok, ahol csak a fix sebességmérő kamerákat engedi megjeleníteni a rendőrség, máshol ilyen korlátozás nincs, mert az adott hatóság véleménye szerint a sebességmérésnek nem a büntetés a célja, hanem az, hogy a közlekedők betartsák a sebességhatárokat. Németországban például tilos olyan alkalmazást, vagy készüléket használni, amely képes a sebességmérő eszközök előrejelzésére. A német rendőrök ezt komoly veszik, és a rajtakapott autósokat 75 eurós pénzbírsággal sújtják. Nemrég írtunk arról, hogy a spanyol rendőrök megelégelték a dolgot, és megtették az első lépéseket a rendőrségi sebesség ellenőrzési pontokról információt megosztó alkalmazások-, és közösségimédia-csoportok ellen.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.