Az E.ON Csoport és a MAN a teherautók számára alkalmas töltőhálózatot alakít ki Európában.
Megállapodást kötött a nemzetközi E.ON Csoport és a MAN Truck & Bus arról, hogy bővítik a haszongépjárművek elektromos töltőinfrastruktúráját Európában. Az energiavállalat és a haszongépjármű-gyártó együttműködésében mintegy 170 helyszínen hozzávetőleg 400, elektromos tehergépkocsik számára használható töltőállomást alakítanak ki. A fejlesztés az MAN meglévő hálózatára épül – ezt teszik alkalmassá más gyártók járműveinek a töltésére is. Németországban 125 helyszínt terveznek átadni a közeljövőben. A többi töltőállomást Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Dániában, Olaszországban, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon telepítik.
„Európa azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2040-ig 90%-kal csökkenti a teherautók károsanyag-kibocsátását. Ehhez szükségesek az elektromos járművek” – mondta Leonhard Birnbaum, az E.ON SE vezérigazgatója. Alexander Vlaskamp, a MAN Truck & Bus vezérigazgatója hozzátette: „Ahhoz, hogy a közlekedés elektromos átállása sikerüljön, körülbelül 50 000, a teherautók által használható töltőállomásra lesz szükség Európában 2030-ig. „
Az új töltőállomásokat a MAN meglévő szervízpontjaira telepítik, ezek elsősorban olyan területekre esnek, ahol nagy a teherautóforgalom, illetve amelyek autópályák közelében vannak. A helyszíneket úgy alakították ki, hogy azok kifejezetten az elektromos haszongépjárművek igényeit szolgálják ki. A teherautók, buszok bonyolult manőverezés nélkül is át tudnak majd hajtani a töltőállomásokon. Ahol csak mód van rá, az állomásokat a MAN szervízpontjaitól elkülönítve építik ki – vagyis a töltőállomásoknak külön be- és kijárata lesz –, így biztosítható a töltőhelyek nyilvános megközelíthetősége bármilyen gyártmányú jármű számára. A sofőrök egész nap igénybe vehetik majd a meglévő töltőhely-infrastruktúra egyéb szolgáltatásait is, például a pihenőszobákat és illemhelyeket.
A helyszíneket több lépcsőben fogják kiépíteni. Első lépésként minden egyes töltőpontot ellátnak egy 400 kilowattos töltőállomással. Ezek lehetővé teszik, hogy egy átlagos elektromos meghajtású teherautó körülbelül 45 perc alatt 300 kilométer megtételére elegendő töltést vegyen fel. A későbbiekben a töltőpontokat MCS töltési szabványt alkalmazó, megawattos töltésre is képes rendszerrel fogják bővíteni. A tervek szerint az új hálózat első 80 töltőpontját 2025 végéig alakítják ki.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.