Minden BKK-buszra és -trolira felhelyezték a holttérre figyelmeztető matricákat.
Több mint 1600, fővárosban közlekedő autó- és trolibuszon jelentek meg a holttérre figyelmeztető matricák. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ismertetője szerint a kezdeményezés célja, hogy a társaság felhívja a járművezetők, a kerékpárral, rollerrel vagy gyalog közlekedők figyelmét a biztonságos közlekedésre. A matricák kihelyezésével párhuzamosan mintegy 120 autóbusz hátulján holttérre figyelmeztető, nagyobb méretű plakátok is megjelentek. A sárga „Vigyázz, holttér!” feliratú matricák mellett a BKK autó- és trolibuszjáratainak oldalán, valamint hátulján a magyar-, és angol felirat mellett fekete ábra jelzi az autóbusz körüli holtteret. A megoldásra a mintát nemzetközi példák adták: többek között francia és brit „jógyakorlatokat” követve helyezte el a társaság a figyelemfelhívó ábrákat. A BKK kitért arra is, hogy a járművek hátulján található matrica menet közben, míg az oldalmatrica a busz mellett piros lámpánál várakozóknak hasznos, hiszen utal arra, hogy a vezetőfülke mellett állva holttérben van a közlekedő, így a busz vagy troli sofőrje nem láthatja. A társaság a témában „Figyeljünk egymásra az utakon” címmel rövid edukációs videósorozatot is készít, amely a BKK honlapján és közösségi oldalain lesz elérhető.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.